Idén október 12-én ismét megrendezik a Kéktúrázás Napját, melyhez a MÁV-START és a VOLÁN-Csoport is csatlakozott. A Kéktúra népszerűségét évről évre növeli a változatos útvonalak...
Továbbra is kiemelkedő a kéktúrákat sikeresen befejezők száma. A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) által működtetett három kéktúra teljesítéséért tavaly összesen ezerháromszázöten vehették át a megérdemelt...
Harlekinkatica-tömegek és kullancslegyek okoznak bosszúságot az Alföldi Kéktúra több szakaszán is a kirándulók beszámolói szerint. A Petőrészi kilátónál, Cigánd és Kisvárda között harlekinkatica invázióra figyelmeztetne...
Megváltozott az Alföldi Kéktúra nyolcas szakaszának, a Vésztő és Berettyóújfalu közötti részének nyomvonala Körösnagyharsánytól északra. A mintegy ötszáz méteres módosításra a Kéktúra hivatalos oldalának tájékoztatása...
Az elmúlt napokban megszaporodtak a kéktúra hivatalos oldalán közzétett figyelmeztetések, de a közösségi médiában is rendre megosztják egymással a kéktúrázók észrevételeiket. A darazsak előszeretettel költöznek...
A Kéktúra két szakaszán is jelentős változások történtek az elmúlt időszakban. Az egyik az Alföldi Kéktúra hajósi szakaszát, a másik pedig az Országos Kéktúrát érinti...