Az elmúlt napokban megszaporodtak a kéktúra hivatalos oldalán közzétett figyelmeztetések, de a közösségi médiában is rendre megosztják egymással a kéktúrázók észrevételeiket. A darazsak előszeretettel költöznek be a kéktúra pecsételődobozaiba, veszélyes, nem várt meglepetést okozva a kirándulóknak.
A darazsak is kéktúráznak
A Balaton-Felvidéki Nemzeti Park munkatársai már eltávolították a csobánci pecsételődobozból a darázsfészket.
A probléma azonban több helyen még fennáll,
így a kéktúra hivatalos weboldalának tájékoztatása szerint az Alföldi Kéktúra három szakaszán is.

Alább az érintett helyek:
- Kisvárda – Sátoraljaújhely szakaszán a Karos bélyegződoboza
- Dévaványa – Vésztő szakaszán a Folyás-ér bélyegződoboza
- Szarvas-Dévaványa szakaszán a Túrkevei pecsételőhely bélyegződoboza
Azt kérik a túrázóktól, a veszély elhárításáig óvatosan közelítsük meg a bélyegzőhelyeket.
Segítsük a túrázókat a darazsakra való a figyelmeztetéssel!
Ha a kéktúra mentén kihelyezett bélyegződobozok bármelyikében felfedezzük a darazsak jelenlétét, azt fotózzuk le olyan hitelt érdemlő módon, amelyen látszik a helyszín és mi magunk is jól beazonosíthatóak vagyunk. Ezt követően a problémát jelezhetjük a kéktúra weboldalán.
A darazsak nem csak a bélyegződobozokban bújhatnak meg. Éppen ezért javasolt fokozottan körültekintőnek lenn, hiszen ott lehetnek a fűben, a pihenőhelyeken a padok és az asztalok körül, sőt, akár a földi üregekben is. Ha a darázs közelít felénk, ne hadonásszunk, mert a hirtelen mozgás és az izzadtságszag ingerli az állatot – írják a veszélyjelzésben.
Fontos megjegyezni, hogy a darázscsípés súlyos allergiás reakciót válthat ki néhány emberben. Ha korábban már tapasztaltunk ilyet, vagy ha súlyos tüneteket észlelünk magunkon a csípés után, azonnal kérjünk segítséget! A tünetek nagyon változékonyak lehetnek,
légzési nehézséget, heveny száj vagy torok körüli duzzanatot, szédülést, illetve hányingert is tapasztalhatunk.
Az allergiásokra a darázscsípés életveszélyes is lehet és sürgős orvosi ellátást igényelhetnek.
Lelépő