Teljesült az álma Kerekes Bencének. Amputációja után Barabás Gáborral felért a Salbitschijen svájci hegy csúcsára. A mászásának sikerességéről, élményeiről közösségi oldalán számolt be.
Minden nehézség legyőzhető elszántsággal és tehetséggel
„Nagyából két és fél éve hívtam fel Gabót a genfi kórházi ágyon fekve. Nem voltam depresszív hangulatban, de kellett valami fogódzkodót találnom, hogy átlendüljek az amputációt követő időszakon” – emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor Barabás Gáborral megbeszélték, megmásszák együtt a Westgratot.
Kerekes Bence négy ujját veszítette el egy hegymászóbalesetben, azonban soha egyetlen pillanatra sem adta fel álmait. Az amputációt követően szép lassan fejlődni kezdett, megtanult alkalmazkodni az új szituációhoz, próbálta a Westgraton várható nehézségeket szimulálni.
Végül az október 7-i hétvégén nekivágtak a nem mindennapi kihívásnak. Ahogy Bence fogalmaz, az ősz meglepően melegnek és száraznak indult, és
tökéletes körülmények rajzolódtak ki előttük.
Hat tornyot kellett megmászniuk
Pénteken délután fél 6-kor állította le a kocsi motorját a Göschenen utáni parkolónál, majd vacsorát követően vidám hangulatban indultak tovább a Salbitbivak irányába.
„A kötelező Salbitbrückéről való lepisilés nem maradhatott el, ami után nem sokkal benyitottunk az üres vaskonténerbe, ahol az éjszakát terveztük eltölteni. Miután álomra hajtottuk a fejünket, halk neszt hallottunk, és egy másik parti is befutott menet közben, akik szintén ugyanazt az utat tervezték megmászni” – írja.
Reggel 6-kor keltek és a szokásos reggeli rutin után a másik parti után idultak és elkezdetk mászni. 6b vertikális fal várt rájuk, amin egy repedés húzódik végig.
Az első “bemelegítő” hosszt követően enyhült a nehézség, és
az első torony közepén szinkronmászásra váltottak.
„A 9. hossz vezet ki a torony tetejére, egy szűk piazrepedés, kéri rendesen, de ezt követően legalább már a tényleges gerincen folytatja az ember a mászást.” – magyarázza.
Összesen hat tornyon kell végigmászni a csúcsig, közben le kell ereszkedni a csorbába, ahonnan a következő etap kezdődik. A harmadik torony volt talán a legnehezebb, így nem csoda, ha a negyedikhez már fáradtan ért Kerekes Bence.
Lusta ébredés után csúcssiker
„Gyönyörű formákon kapaszkodunk fel, de már csak a hálózsák melegének hangulata tartja bennem a lelket” – írja beszámolójában a magyar hegymászó. Miután az utolsó hosszt is sikeresen abszolválták, már csak le kellett ereszkedniük a bivakplaccig. A bivak szűkösen elég két embernek, és mivel Bence aludt kívül, beülőben,
a falhoz kötve hajtotta álomra a fejét.
Az éjszaka eseménytelenül telt, és „lustán ébredve” végül másnap reggel 9-kor kezdtek a fiúk újra mászni.
„Utolsó ereszkedés a már csúcsra vezető rész előtt, majd egy pendulum traverzt követően elértük a legszebb és egyben legnehezebb hosszt, ami a számozása alapján nem kéne, hogy a legtechnikásabb legyen” – meséli Kerekes Bence. Hozzáteszi, itt már újra Barabás Gábor ment előre és miután a sportmászásból jól ismert és begyakorolt módszerrel felhúzta magát a 6a A1-es részen,
a “flying glory” éles peremén tornászta magát az ég felé.
„Még egy pár hossz, majd a végső, 36. kötélhosszt követően boldogan öleltük át egymást a csúcs szűk standjánál” – fűzi hozzá. Kerekes Bence úgy fogalmaz, elmondhatatlanul hálás Barabás Gábornak, hogy megvárta ezzel a projekttel és támogatta, hogy elérjem a célját.
Lelépő, fotók: Kerekes Bence hivatalos facebook oldala