Lelépő
Image default

Látványos kisfilm mutatja be, hogyan született újjá a nagyvázsonyi Kinizsi-vár

A Kinizsi-vár elméleti rekonstrukciójának titkaiba Buzás Gergely kurátor vezeti be az érdeklődőket egy nagyon informatív és elképesztően látványos filmben.

A nagyvárzsonyi várnak a legfontosabb információkat a régészeti és falkutatásokból szerezték. A vár egy meglehetősen jó állapotban lévő épület, a lakótornya magán hordozza az összes építészeti korszaknak a jellemzőit.

Az 1950-es évek óta folytak itt fontos kutatások, melyek alapján a fő építési periódusok meghatározhatók voltak.

A Kinizsi-vár gyökerei egészen a 15. századra nyúlnak vissza, de valószínűleg volt egy még korábbi korszaka is, amiről azonban olyan kevés a rendelkezésre álló információ, hogy nem lehetett modellezni. Az első periódus az 1450-es évekre tehető, amit aztán egy nagy átalakítás követett Kinizsi Pál idején.

Ez a legismertebb építészeti korszaka a várnak, ekkor épül fel a lakótorony és válik látványossá az épületegyüttes.

A végső képét, ami a romokat mindmáig meghatározza, Kinizsi Pál után, az 1520-as években nyerte el, azonban később is jelentős erődítési munkák voltak megfigyelhetők.

Ahogyan arról a Lelépő is beszámolt, március közepén adták át a megújult Kinizsi-várat, melynek rekonstrukciójára 1,6 milliárd forintot fordítottak. A lakótoronyban Magyar Benigna, Kinizsi Pál feleségének lakosztálya van berendezve, aki ott élt mintegy huszonöt évig. Látható itt egyebek mellett egy sakk-készlet, melyet három megtalált sakkfigura alapján rekonstruáltak.

De nem csak a Kinizsi-vár ment keresztül látványos átalakuláson. A Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében alakítottak ki új tereket és látnivalókat az egri várban is, ami soha nem volt még ennyire látványos és izgalmas, mint most. Szintén ennek a programnak a keretében, egymilliárd forint uniós forrásból újították fel a Sümegi-vár keleti szárnyát. Van azonban egy méltatlanul elfeledett magyar vár, ami a török pusztítás ellenére is büszkén lobogtatja a magyar zászlót. Az Esseg vár még vár az újjászületésre.

Lelépő.hu

Kapcsolódó