Összeért a Kalocsa-Paks új Duna-híd – jelentette be közösségi oldalán Dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere. Mint ismert, ha elkészül, ez lesz a huszadik átkelő a Duna magyarországi szakaszán.
Nyáron már az új Duna-híd átadására is sor kerülhet
Fizikailag is összeért az új Duna-híd két oldala. A híd felépültét követően hetven kilométeres kerülőutat lehet majd lerövidíteni, ráadásul Kalocsa is csak pár percnyi távolságra kerül az M6-os autópályától.
Mint ismert, a Nemzeti Közlekedési Minisztérium még 2015-ben rendelte el a Kalocsa-Paks közötti Duna-híd tervezésé. A munkaterület átadására 2021. februárjában került sor, ezt követően indult meg a hídépítési munkák előkészítése a parton. Az alapkőletételre 2021. június 10-én került sor.
A közúti híd Paksot és Kalocsát köti majd össze, teljes hosszúsága 946 méter lesz. A huszadik magyarországi Duna-hidat várhatóan nyáron fogják átadni.
Ezt olvastad már?
Pénteken átadták a Drégelypalánk és Ipolyhídvég közötti, 2,9 milliárd forintból épült új Ipoly-hídat. A Szent Borbála-híd régi hiányosságot pótol.
Lelépő