Lelépő
Image default

Ezek a téli kirándulás legfontosabb szabályai

Az elkövetkező napokban röpködni fognak a mínuszok, ez azonban nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a természetjárás öröméről. Ebben a kisokosban számos tipp és tanács olvasható arról, hogyan lehet biztonságosan túrázni télen. 

Mi fogadja a túrázót a téli erdőben?


A fakitermelés a vegetációmentes időszakban, azaz ősz végétől tél végéig folyik az erdőterületeken. A kitermelést végző nehézmunkagépek, traktorok és terepjárók

KIFEJEZETTEN SÁROSSÁ, INGOVÁNYOSSÁ, RENDKÍVÜL NEHEZEN JÁRHATÓVÁ TESZIK A TALAJT EZEKBEN A CSAPADÉKBAN BŐVELKEDŐ NAPOKBAN.

A turistaútvonalak ilyenkor éppúgy érintetté válnak, mint az erdők egyéb területei. Aki ilyenkor látogat ki természetjárás céljából az erdőbe, fel kell készülnie arra, hogy nem az április végétől október végéig tapasztalható optimális állapotok fogadják.

Felkészülés

A túrázás első és legfontosabb lépése az alapos felkészülés, amelynek során mind ruházatunkra, mind felszerelésünk összeállítására különös gondot kell fordítanunk. A ruházat esetén ügyeljünk arra, hogy a réteges aláöltözet fölé hőtartó anyagú felsőruházatot vegyünk, melynek színe élénken elüt az erdő színeitől. A lábbeli fokozottan vízálló, bélelt legyen.

A FELSZERELÉS LEGYEN KÖNNYŰ ÉS PRAKTIKUS.

ELSŐ ÉS LEGFONTOSABB EGY GPS-NAVIGÁCIÓVAL FELSZERELT OKOSTELEFON, TELJESEN FELTÖLTÖTT ÁLLAPOTBAN.

Jó, ha viszünk magunkkal egy szintén feltöltött powerbank-ot, azaz külső töltőt is. Zseblámpára is szükségünk lehet, hiszen bár a mobillal is világíthatnánk, ez a funkció nagyon gyorsan lemeríti a készüléket. Az éles, becsukható bicska is elengedhetetlen kellék, akárcsak a megfelelő mennyiségű élelem és ivóvíz. Mindig legyen nálunk továbbá gyufa és tűzköves öngyújtó. Utóbbi szikrája segítségével akár lemerülés után is gyújthatunk tüzet száraz avarcsomón, vagy vékonyra tépkedett faháncson.

A kirándulás megtervezése

Amilyen vadregényes és izgalmas a véletlenszerű bolyongás, olyannyira veszélyes is, éppen ezért rendkívül fontos a túra megtervezése, ellenkező esetben könnyen fakitermelési vagy vadászati területre tévedhetünk.

Miután a helyszínt kiválasztottuk, feltétlenül avassuk be egy otthon maradó családtagunkat vagy ismerősünket arról, hogy pontosan hová megyünk, s a kirándulás körülbelül meddig fog tartani. Így rajtunk kívül az otthoni közegben is lesz olyan, aki tudni fogja, merre járunk.

UGYANILYEN FONTOS, HOGY NE EGYEDÜL INDULJUNK A TÚRÁRA!

Túrázás télen

Amennyiben a fenti instrukciókat betartottuk, már csak néhány szabályt kell betartanunk. Ilyen például a napkelte és napnyugta idejének pontos ismerete a túranapon.

A TÉLI ERDŐBEN RÖVID TÚRÁK MEGTÉTELE JAVASOLT, SEMMI ESETRE SEM TANÁCSOS SÖTÉTEDÉS UTÁN AZ ERDŐBEN MARADNI.

Ennek számos oka van, például az éjszakai vadmozgás, vagy, hogy a rengeteg csapadék miatt amúgy is csúszós és omlásveszélyes területeket sötétben nem látjuk eléggé. Terepen máskülönben is fokozott óvatossággal, nem kapkodva, minden lépést jól megfontolva kell haladnunk, a meredek részeken semmiképp sem egymásba kapaszkodva!

Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az éjszakák még ebben a kifejezetten enyhe időben is elég hidegek ahhoz, hogy az emberi test ruházattól függetlenül hőt veszítsen. A hővesztés pedig dezorientációval, azaz tájékozódási nehézséggel párosul.

ÍGY A LEGJOBB, HA A NAPKELTE UTÁNI ÓRÁTÓL MAXIMUM A NAPNYUGTA ELŐTTI ÓRÁIG TERVEZZÜK AZ ERDŐJÁRÁST.

Amennyiben mégis eltévedünk, vagy bármiféle baj ér minket, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot!

Ezt olvastad már?

A téli Balaton mesebeli világa tárul elénk a decemberben is látogatható lombkoronasétányból

Lelépő, forrás: Ipoly Erdő, fotók: Soma, Facebook

Kapcsolódó