A legtöbb Balatonon nyaralónak van favoritja, ezért is övezi évről évre nagyobb érdeklődés az Év Strandétele versenyt, melyet a Balatoni KÖR most kilencedszer is meghirdet.
A Balatoni KÖR tájékokztatása szerint az idei fő újdonság az, hogy a versenyben kiemelten értékelik – akár különdíjjal is – a jóárasított ételeket. Vagyis azt, ha
egészséges és lehetőleg helyi alapanyagokból készült, elérhető áron kínált étellel neveznek.
Tavaly óta külön díjazzák a strandbisztró és a strandbüfé kategóriát. Azaz különlegesebb alapanyagokból, komolyabb konyhatechnológiával készített ételekkel is lehet indulni. Meglátásuk szerint ebben a kategóriában is már egyre erősebb a balatoni kínálat. Szintén újdonságként idén
vegatáriánus, illetve vegán különdíjat is kiosztanak majd.
Az elmúlt években igazán fantasztikus fogásokat díjaztak. A nyeresek között olyan ételek voltak, mint a Harcsa&Krumpli, a Vízikutya, Pulled Ponty, Gofcsi, Répa-dog vagy egy koviubi leves.
A versenyre egészséges, jó minőségű, lehetőleg környékbeli vagy regionális alapanyagokból készülő, egyszerű, de kreatív, nyárias, gyorsan és akár büfékben is elkészíthető, akár elvitelre is alkalmas ételekkel lehet nevezni. Természetesen mindegyiknek szerepelnie kell az adott vendéglátóhely kínálatában.
Idén a bisztró kategóriában már lehet nevezni különlegesebb ételeket is.
A Balatoni KÖR augusztusban 3-án osztja majd ki a díjat, miután július 25-ig előválogatással kiválasztják azokat, akik a döntőbe jutnak a benevezett ételek közül.
A nevezés részletei itt találhatók.
A Balatonnál mindig zajlik az élet. Virágoznak a pipacsmezők és végre jó híreket kaptunk a magyar tenger vizével kapcsolatban is. Ráadásul hamarosan egy csodálatos zarándokútvonalat is felavatnak az elcsendesedésre vágyóknak.
Lelépő.hu, fotók: Balatoni KÖR