Daróczi Csaba természetfotós közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen fantasztikus sikert ért el a Widlife Photographer of the Year pályázaton.
Ötvenezer kép közül választották az egyik legjobbnak Daróczi fotóját
„A természetfotózás Oscar-díjának is szokták nevezni a Wildlife Photographer of the Year pályázatot, aminek a londoni Természettudományi Múzeum ad helyet” – írja a Facebookon Daróczi Csaba. Hozzáteszik, ötvenkilencedik alkalommal rendezték meg az eseményt, amelyre közel ötvenezer fénykép érkezett. Ez volt az első alkalom, hogy a magyar természetfotós eljutott a rendezvényre és ahogy fogalmaz,
életre szóló élmény volt számára.
Ráadásul Daróczi Csaba fantasztikus sikert is elért. Bár a fődíjat nem hozta el, a növények kategóriában a legjobb négy kiállított kép között az ő felvétele is megjelent.
„Úgy érzem, ez is szép eredmény” – fűzi hozzá szerényen.
A felvétel valóban különleges, elképesztően megmozgatja az ember fantáziáját és kíváncsivá tesz mindenkit, vajon hogyan készült. A titok pedig többé nem az, mivel a magyar természetfotós úgy döntött, saját maga árulja el, miként született meg a fantasztikus felvétele.
Nemzetközi sikerek és hazai elismerések
Daróczi Csabáról és munkásságáról már többször írtunk a Lelépőn, nem titkolva, mennyire rajongunk egyedi látásmódjáért és a fotózás iránti alázatáért. Legutóbb egy gyönyörű természetfilmre hívtuk fel a figyelmet, amelyet a magyar fotós készített az ország első számú „kanálisáról”.
Meseszép kisfilmet készített az Év természetfotósa az ország első számú „kanálisáról” – videóval
Mint ismert, Daróczi volt az, akit a Varázslatos Magyarország az Év természetfotósának választott. Győzelmének különlegessége, hogy idén kizárólag a kompakt kategóriában versenyzett, csakis mobiltelefonnal és GoProval készített képekkel, ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy a jó természetfotó készítéséhez nem feltétlenül szükséges drága felszerelés, jó fotós szem viszont annál inkább.
Lelépő, fotók: Daróczi Csaba Facebook oldala