A Varázslatos Magyarország tizennégy éves történetében egyik legnívósabb helyszínén adták át a VM által és az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított díjat, A magyar természetfotó nagydíját.
A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében gyűlt össze a magyar természetfotózás és természetvédelem színe-java, fotósok, a nemzeti parkok természetvédelmi szakemberei és természetszeretők töltötték meg a háromszáz fős patinás termet.

Erős mezőnyből kerültek ki a győztesek
A 2022-es pályázati évad mezőnye ismét nagyon erős volt, a fotósok kilenc pályázati kategóriában, csaknem négyezer fotóval versenyeztek, ezzel gazdagítva a VM több mint negyvenezer ezer természetfotóval rendelkező képgalériáját. A pályázat büszkén vallja, hogy a VM az ország legizgalmasabb és legnagyobb kihívásokkal bíró fotós megmérettetése, hiszen a havi pályázatok mellett a résztvevőknek egész évadon át alkotniuk kell, és képeik legjavát kell benyújtaniuk, ha a képeikre kapott pontszámaik alapján a ranglista élére akarnak kerülni, és meg szeretnék nyerni A magyar természetfotó nagydíját.

A közönség egy gyönyörű képvetítésben is gyönyörködhetett a ranglista 50-4. helyezettjeinek képeiből, majd a legizgalmasabb részhez elérkezve megtudhattuk, hogy kik lettek A magyar természetfotó nagydíjánakdobogósai. A nyerteseknek Gaál Péter, a VM alapítója és Kövesi Eszter ügyvezető adta át díjaikat.
Az évad legsikeresebb fotósa, A magyar természetfotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa Daróczi Csaba lett, a 2. helyen Kaszás Norbert, a 3. helyen pedig Kocsis Ferenc végzett.

Csaba győzelmének különlegessége, hogy idén kizárólag a kompakt kategóriában versenyzett, csakis mobiltelefonnal és GoProval készített képekkel, ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy a jó természetfotó készítéséhez nem feltétlenül szükséges drága felszerelés, jó fotós szem viszont annál inkább.
A szobrokat, a Varázslatos Magyarország emblematikus daru logójára utalva, Dienes Szilárd szobrászművész tervezte és készítette, a nagydíjasok emellett pedig átvehették Skerletz Zsófia festőművész akvarelljeit, amelyet a művésznő a fotósok képei alapján készített el.
Ezekkel a fotókkal győzött Daróczi Csaba idén

A tárlat idén nyolc helyszínen lesz megtekinthető:
- Magyar Nemzeti Múzeum – 2023. április 4. – május 4.
- Gödöllői Királyi Kastély – IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál – 2023. május 5 – 22.
- Magyar Mezőgazdasági Múzeum – 2023. május 22. – július 9. – Múzeumok Éjszakája: június 24.
- Magyar Természettudományi Múzeum – 2023. július 10. – augusztus 18.
- Kölcsey Központ, Debrecen – Virágkarnevál – Botanica Fesztivál – 2023. augusztus 18. – szeptember 16.
- K16 Kortárs Galéria, Vác – 2023. szeptember 17. – október 17
- Flesch Központ – a Szigetköz Agórája, Mosonmagyaróvár – 2023. október 18. – november 15.
- evosoft Hugary Kft, Infopark – 2023. november 17. – 2024. február 28.
lelépő.hu