A több erdélyi megyét átszelő turistaút, a Via Transilvanica is szerepel az Európai Bizottság és az Europa Nostra egyesület idei kitüntetettjei között.
Az Európa Nostra-díjak idei kitüntetettjeit kedden jelentette be az Európai Bizottság és a kétszáz civil szervezet szövetségeként létrejött Europa Nostra egyesület. Az Európai Unió műemlékvédelmi díjában idén huszonegy ország harminc létesítménye részesült.
A díjakat öt kategóriában osztják ki évente. A „Közösségi felelősségvállalás a műemlékvédelem terén” nevű kategóriában
a tavaly ősszel megnyitott erdélyi turistaút, a Via Transilvanica is elismerésben részesült.
Mint ismert, az ezernégyszáz kilométeres Via Transilvanica turistaútvonalat tavaly ősszel nyitották meg, Erdélyt északkeletről délnyugatra szeli át,
gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral is bejárható.
A kezdeményező Tasuleasa Social Egyesület korábban közölte, hogy kiépítésével a faluturizmust kívánja fejleszteni, és hozzáférést biztosítani az utazóknak az érintett helyi közösségekhez és történeteikhez, hogy ezáltal is segítse a fenntartható és felelősségteljes fejlődésüket.
A túraútvonal Bukovinától a Vaskapuig Székelyföldet és a szász kultúra emlékeit őrző Királyföldet érintve
hét történelmi-néprajzi régiót szel át. Kiépítésén négy éven át több mint tízezer önkéntes dolgozott tíz megye négyszáz településén. A túraútvonal minden kilométerét gránitból faragott kilométerkővel jelölték meg.
Úgy tudni, a Via Transilvanica kilométerköveinek mindegyikét egyedi módon faragták ki amatőr vagy híres kőfaragók az egyesület nyári táboraiban. A faragásnál a helyi motívumokra is igyekeztek tekintettel lenni.
Székelyföldön például sok tulipános motívum került a kilométerkövekre,
de sok esetben a kőfaragók fantáziája érvényesült.
Erdélyből jó hírek érkeztek mostanában. Menetrendszerinti busszal is elérhető ezentúl Közép-Erdély legszebb természeti kincse. A világemlékezet részévé vált a legféltettebben őrzött erdélyi kincsünk, amit a románok államosítottak. Megmenekül a pusztulástól az egyik legszebb romvárunk az Europa Nostra-díjas erdélyi település mellett.
Lelépő, fotók: Via Transilvanica hivatalos Facebook oldala