Lelépő
Image default

Elkészült és gyönyörű lett az ország első állatbarát vasútállomása

A veszprémi vasútállomás felújítása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programhoz csatlakozva valósult meg. Ez lett az ország első állatbarát vasútállomása.

Idén Veszprém és a régió ad otthont az Európa Kulturális Fővárosa programnak, így számos rendezvény várja az ide látogatókat egész évben. Ehhez kapcsolódva újult meg a vasútállomás is. A felújítás februárban kezdődött, mely az állomásépület külső-belső és a csatlakozó utasforgalmi területek korszerűsítését foglalta magába.

Ahogyan arról a Lelépő is beszámolt, az első ütem július közepén fejeződött be, azóta használhatják az utasok a megújult utascsarnokot. A kivitelezés második, befejező üteme most zárult le, ennek köszönhetően

a teljes állomási környezet megújulva várja a vonattal utazókat.

Állatbarát vasútállomás várja a gazdikat és kedvenceiket

Veszprémben valósult meg elsőként az „állatbarát állomás” mintaprojektje is. A kutyával érkező utasok részére kutyás itatóval felszerelt ivókutat helyeztek el. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal közösen az utasok számára elérhető chipleolvasót is telepítettek.

Ezen felül egy kutyafuttatót is kialakítottak az állomással szembeni területen.

Megszépült az utastér

A beruházás keretében megújultak a vasútállomás utasforgalmi területei: az épület külső homlokzata, a peron felőli területei, a középperon utasvárói és peronbútorai. Az épület új térkővel burkolt, széles járdafelületen keresztül közelíthető meg. Az aluljárót üvegfedéssel látták el, a lépcsők biztonságos használatát új, kétsoros korlát teszi könnyebbé az utasok számára. A megújult aluljáró lejárata mellett, a középső peronon

két fedett utasbeállót is telepítettek, ezzel is növelve az utaskomfortot.

Az utascsarnok mind a város, mind pedig a peron felőli oldala akadálymentesen elérhető, az utasvárót új burkolat, álmennyezet és világítás teszi hangulatosabbá, továbbá innen megközelíthető az akadálymentes, valamint női- és férfimosdó is.

Megújult pénztárak

A meglévő hangos utastájékoztató rendszer mellett, a felújított területeken megújultak a statikus utastájékoztató elemek is, és a váróteremben új dinamikus utastájékoztató rendszert (digitális monitor) építettek ki. Emellett az épületben étel- és italautomatát, az állomás előtérben valamint a középső utasperonon új utcabútorokat helyeztek el.

A felvételi épület új peron- és előtetőt is kapott. A nyugati oldalon létrejött egy fedett, ún. „nyári váró”, amit szintén dinamikus utastájékoztatási rendszerrel, továbbá jegykiadó automatákkal, padokkal és biciklitámaszokkal szereltek fel. Az állomásépület és a P+R parkoló között új járdakapcsolat létesült.

Veszprém vasútállomás felújítása 1,204 milliárd forintból, 750 millió forint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros támogatásból és 454 millió forint értékű MÁV saját forrásból valósult meg. A kivitelezést a MÁV FKG végezte, a VEMÉVSZER Építő- és Szerelőipari Kft. közreműködésével.

Megszépül a veszprémi vasútállomás környezete is

A vasútállomás épületének és közvetlen környezetének megújítása mellett fontos szempont volt a tágabb terület rendezése is. Ebben partner volt a VOLÁNBUSZ, aki hetvenegy millió forint saját forrásból újította fel az autóbuszvezetők pihenő épületét, valamint kisebb tereprendezési és parkosítási munkákat hajtott végre az autóbusz-állomás területén.

A tájékoztatás szerint a vasútállomás komplex fejlesztéséhez kapcsolódva, az önkormányzat jelenleg is dolgozik az állomás megközelítését biztosító út- és járdaburkolat teljes, valamint a lámpás csomópontot részleges megújításán, melynek várható befejezési határideje 2023 november vége.

Lelépő, forrás: MÁV Csoport, fotók: Kovács Bálint

Kapcsolódó