Lelépő
Image default

Nekünk tényleg a riviéra – Évek óta nem nyaralt annyi magyar a Balatonnál, mint idén

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján több mint 6 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre a három nyári hónapban. Ez egy százalékkal haladja meg a tavalyi főszezon eredményét. A 2019-es évi adatot pedig 6,3 százalékkal múlja felül. A főszezon egészében a szállodák országszerte hat százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly. A Balatonnál is öt százalékkal volt ez több, mint 2022 nyarán.

Dübörög a turizmus Magyarországon

A hazai turizmus több mint tizenhétmillió nyári vendégéjszakával elérte a 2022 nyarán mért értéket. A 2019-es rekordév eredményét pedig közel három százalékkal sikerült felülmúlni – mondta Guller Zoltán, az MTÜ elnöke.

Az európai trendekkel összhangban Magyarországon is hatalmasat erősödött a beutazóforgalom nyáron.
A június-augusztusban érkezett 2,6 millió külföldi turista 7,2 millió vendégéjszakát töltött el hazánkban, ami tavalyi évi adatokat több mint tizenkét százalékkal haladta meg − tette hozzá.

A Balaton nekünk tényleg a riviéra

A belföldi vendégéjszakák tekintetében a Balaton térsége volt. A külföldi vendégéjszakák esetén pedig a Balaton térsége és a főváros volt a legnépszerűbb 2023 augusztusában – emelte ki Dr. Kincses Áron a KSH elnöke.

A nyári főszezonban a turisztikai forgalom háromnegyedéből vidéki szálláshelyek részesültek. A mintegy tizenhárom millió vendégéjszaka közel negyvenkét százalékát pedig a Balatonnál regisztrálták.

Mintegy tizenhat százalékkal több magyar vendég érkezett a magyar tengerhez, mint 2019-ben.

A balatoni szálláshelyek négyszáznyolcezer külföldi vendéget is fogadtak, ez négy százalékkal több 2022-höz képest és tizenhárom százalékkal haladja meg a 2019-es számokat.

2019 nyarához képest a szállodák is öt százalékkal több vendéget fogadtak a Balatonnál. Nemcsak a külföldiek (+4%), de a hazai turisták közül is többen (+5%) nyaraltak legnagyobb tavunk partjainál, mint a vírushelyzet előtt. Összességében ezen a nyáron is elég magas, hétmilliós vendégéjszaka-forgalmat bonyolítottak a magyarországi szállodák. Ez közel azonosan alakult a tavalyi főszezon eredményéhez ¬− mondta el Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A Balatont pedig idén tizenkét százalékkal több hazai turista választotta, mint a járvány előtti utolsó évben, a külföldi vendégek száma pedig mind 2022-höz (10,6%), mind 2019-hez (7,5%) képest jelentősen bővült.

Lelépő, fotók: Unsplash

Kapcsolódó