A pandémia alatt született, mára az ország nyugati részének legmeghatározóbb túraszervezetévé vált a Vasi Vándorok Sportegyesület. Nevükhöz történelmi vonatkozású teljesítménytúrák kapcsolódnak és megannyi élmény fűződik hozzájuk, amit a velük kirándulók átélhetnek. Gombos Kálmán bronzjelvényes túravezetővel beszélgettünk.
2020. januárjában alakult meg a Vasi Vándorok Sportegyesület, rá három hónapra pedig Magyarországon is kitört a pandémia. Mindenkit arra buzdítottak, hogy maradjon otthon, miközben talán mindennél jobban vágytunk a természetbe. Ilyen körülmények között nem lehetett egyszerű az egyesület indulása… Tudnál mesélni kicsit erről az időszakról?
Valóban így volt, nem könnyű visszaemlékezni rá… Örömmel és lelkesen készültünk az áprilisi túránkra, első rendezésünkre – és előtte pár héttel állt le ország-világ. Nagy volt a csalódottság, de az akkori körülmények között esély sem volt közösségi rendezvényre. Aztán a várakozás nyárra már beérett, és a június végi éjszakai túránkat, a Kőszegi Csillagokat már megrendezhettük. Annak óriási sikere nem kis mértékben éppen a nyitásnak volt köszönhető: az emberek tódultak ki a bezártságból. Még a szeptember eleji Jurisics is sikerült, meg az októberi Colonia Savaria – de aztán újra bezártság jött, így a decemberi Évzáró túrát lefújtuk.
A következő, 2021-es évben ugyanez lett a forgatókönyv: az öt túránk közül a három középső sikerült, az (időben) első és utolsó nem. Tavaly aztán már a Vándorsólyom Kupát is ki tudtuk írni: mind az öt eseményünk sikeresen lezajlott.
Egy csapatnyi túrázó, akik mindenkivel megszerettetik a természetjárást
Bár maga az egyesület három éves, ti annál régebb óta járjátok a természetet és méretitek meg magatokat teljesítménytúrákon. Honnan jött az ilyen jellegű kihívások iránti szeretet? Évente hány kilométert tesztek a túracipőtökbe?
Az éves teljesítményeink nagy szórást mutatnak: akadnak csak kirándulgató tagok is közöttünk, de vagyunk
többen évi ezer-kétezer kilométeresek, és akad ötezres társunk is.
Az egyesület alapítói országjáró, természetszerető emberek, akik a teljesítménytúrázásban találtuk meg a sport, kikapcsolódás és feltöltődés legjobb egyvelegét. Annyira megszerettük ezt a szabadidős tevékenységet, hogy szerettük volna másokkal is megosztani, és persze bemutatni az általunk olyannyira szeretett Kőszegi-hegység és Pinka-szurdok környékét, látnivalóit. Mivel igen gyakran jártunk ilyen rendezvényeken, nyilván rengeteg (jó és rossz) tapasztalatot gyűjtöttünk.
Elképesztő útvonalak, igazi kihívást tartogató távok jellemzik a Vasi Vándorok túráit
Hogyan állítottátok össze a túráitokat és azok útvonalát? Ezek kapcsolódnak időben is valamilyen jeles eseményhez?
Épp az imént említett tapasztalatokra építkeztünk: azok igen sokat segítettek. Elsősorban a Kőszegi-hegységre alapoztunk: számos látnivaló, remek panorámák és pompás erdők váltogatják egymást. Ezeket „fűztük fel” különböző útvonalakra, logikus, átlátható módon. A túráinkon általában öt távból választhatnak a hozzánk érkezők:
5, 10, 20, 30 vagy maratoni (tehát 42 kilométer) közül.
A két „nagy” kőszegi túra más-más környékre fókuszál, és a bejárási irány is ellentétes egymáshoz képest. A Pannon Alpok a tavaszi Alpokalja sajátosságait igyekszik bemutatni, a szeptemberi Jurisics pedig a közel ötszáz évvel ezelőtti hősök tetteire emlékeztet. A Kőszegi Csillagok speciális, hiszen éjszakai, fejlámpás túra. Itt a cél az volt, hogy minél több kivilágított, mesés éjszakai panoráma táruljon a túrázók elé. Az Évzáró túra pedig hagyományosan a hegység rejtett, ismeretlen látnivalóival lep meg bennünket, karácsony utáni napon.
Különleges – nem Kőszeg-környéki – esemény az (azonos napon rendezett) Colonia Savaria és a Pinka – Vas-hegy. Most erre készülünk nagy lendülettel.
Száz kilométeres túrát is szerveznek a nyugati határszélre
Említetted az Évzáró túrátokat, amikor rejtett kincseket kerestek fel. Milyen meglepetéseket tartogattok még?
Igen, az Évzáró túránk mindig „rejtett kincsek” nyomába ered: akik ezeket szeretnék meglátni velünk együtt, őket mindenképpen szívesen hívjuk oda. De nagyon sokak számára (még a környéken élőknek is) új felfedezés Vas vármegye nyugati határszéle. Idén – egyszeri alkalommal – egy száz kilométeres túrát is szerveztünk oda. Ez volt a Communitas Fidelissima, ami igen nagy sikerrel zárult. A száz évvel ezelőtti eseményekre emlékeztünk meg a Leghűségesebb Falvakról.
Legközelebb a Pinka folyó vadregényes szurdokába indultok és a körtúra során átmentek a Vas-hegyen is. Az őszi időszakban milyen arcát mutatja ez a táj?
Így van: október 28-án a Colonia Savaria maratoni távja kimegy (Szombathelyről) egészen odáig, de a rövidebb kirándulást választók is élhetnek a lehetőséggel. Idén már második alkalommal ugyanazon napon lesz egy Pinka – Vas-hegy túra is: ezen tíz kilométeren keresztül csodálhatják meg a környéket. Őszi pompájában, szőlők és présházak között barangolhatunk, és természetesen meg is kóstolhatjuk a hegy levét…
A szurdok pedig az ősz leggyönyörűbb színeivel szokott elvarázsolni mindenkit ebben az időszakban.
Ősszel két túrára is várnak a Vasi Vándorok
Az idén milyen túrával készültök még?
Az Évzáró túrán kívül az említett Colonia Savaria rövidebb távjai is sok-sok látnivalót mutatnak be. Szombathely környékén a Csónakázó-tó, az Emlékmű-domb és a Skanzen is egyedi élményt kínál: ez utóbbi aznap túrázóink számára ingyenesen látogatható. Ugyanez érvényes a toronyi Esterházy-vadászkastélyra és a Vas-hegyen a különleges Vasfüggöny Múzeumra is. Megemlítem még a Parkerdőt, a dozmati Krisztina-kilátót, a Muzsla-forrást és mellette lévő gát és víztározó szép panorámáját, az Életfa Parkerdőt…
Mire számíthat az, aki veletek túrázik?
Minden eseményünk közös jellemvonása a nagyon bőséges ellátás, a színes, részletes itiner precíz térképpel, a terep előzetes alapos bejárása és szalagozása-táblázása. Legfontosabb számunkra mégis a nagy létszámú, derűs, segítőkész csapatunk, akikkel sok ellenőrző ponton találkozni fognak az ide érkezők. Várunk mindenkit sok szeretettel!
Lelépő, Fotók: Vasi Vándorok Facebook oldala, Aktív Magyarország