Lelépő
Image default

Oxigénpalack nélkül, első magyarként hódítaná meg a Himalája csúcsát Varga Csaba

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Soha nem állt még magyar a Sisapangma csúcsán

MTI/Kovács Tamás

Varga Csaba pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül első magyarként szeretné megmászni a Himalája-hegység tibeti oldalán (Kína), a nepáli határhoz közel magasodó hegycsúcsot – hangzott el az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában pénteken.

„Ez már a tizenegyedik év, hogy nyolcezres expedíción veszek részt, idén a cél a Sisapangma, amelyre magyar hegymászónak eddig még nem sikerült feljutnia, és én szeretnék lenni az első, akinek ez sikerül” – hangsúlyozta Varga Csaba a műsorban.

Elképesztő feladat lesz a csúcstámadás

A hegymászó eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel. Mint mondta, a világ 14 nyolcezres csúcsa közül nem a Sisapangma a legmagasabb, de nagy próbatételt jelent egy technikás keskeny gerinc, amely felvezet a 8027 méteren lévő főcsúcsig. Az igazi kihívás a magas hegyekben a saját erőből történő megmászás, amihez előtte több akklimatizációs körre van szükség – magyarázta.

A nagyváradi hegymászó szombaton indul Budapestről Nepál fővárosába, Katmanduba. Pár nap pihenés és különféle adminisztrációs ügyek intézése után csapatával együtt autóval teszik meg az utat Nepálból Kínába. Nagyjából 3-4 nap alatt érik majd el az alaptábort, amely mintegy 5 ezer méteren található. Az akklimatizálódás után várhatóan május elején kezdi majd meg a csúcstámadást – mondta.

Kirobbanó formában lehet

Varga Csaba hangsúlyozta, hogy a hegymászás folyamatos felkészülést igényel, mindig formában kell lenni, ezért rendszeresen erőnléti gyakorlatokat végez, fut, túrázik és ahogy az ideje engedi, több teljesítménytúrán és tájfutó maratonon vesz részt.

A hegymászó elmondta azt is, hogy a közmédia Hazajáró című magazinműsorának Facebook-oldalán lehet nyomon követni az expedíció történéseit, de természetesen a Lelépő EXTRÉM rovatában is tájékoztatunk majd a Hazajáró információi alapján az eseményekről.

Kipipálhatja az újabb nyolcezresét Varga Csaba

Varga Csaba eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül: 2013-ban a Gasherbrum II (8035 m), 2014-ben a Broad Peak (8051 m), 2017-ben a Manaszlu (8163 m), 2019-ben a Gasherbrum I (8068 m), 2021-ben a Dhaulagiri (8167 m), 2023-ban Nanga Parbat (8125 m) hegycsúcsot hódította meg. A tavalyi expedíciójáról bővebben ebben, ebben, ebben és ebben a cikkünkben lehet olvasni.

Így lobogtatta meg a Nagyvárad feliratú magyar zászlót Varga Csaba a Nanga Parbat 8125 méteres csúcsán

Lelépő

Kapcsolódó