Lelépő
Image default

Véget ért a feszült várakozás: Varga Csaba szerencsésen visszatért az alaptáborba

Varga Csaba az alaptáborban, sikerrel zárult a Nanga Parbat expedíció – adta hírül közösségi oldalán a nagyváradi magyar hegymászó kommunikációs csapata, a Hazajáró.

Helyi idő szerint fél kilenckor leérkezett a körülbelül 4200 méteres magasságban található alaptárborba Varga Csaba, ezzel sikeresen lezárult a Nanga Parbat 2023 – MKE 150 expedíció.

A Hazajáró rámutatott: Varga Csaba teljesítette kettős célját. Egyrészt a Nagyvárad feliratú magyar nemzeti zászló meglobogtatásával kifejezte a partiumi, nagyváradi magyarok élni akarását. Másrészt pedig a világ hetedik és Magyarország első turista szervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) százötven éves jubileumára is méltón megemlékezett.

Csapata szerint ez a siker az egész magyar nemzet sikere.

„Büszkék vagyunk Csabára, hogy „kitűzte” a magyar zászlót a világ 9. legmagasabb hegycsúcsára, bebizonyítva, hogy hittel, akarattal és kitartással a legnehezebb célokat is el lehet érni” – tette hozzá a Hazajáró.

Ahogyan arról a Lelépő is beszámolt, 2023. július 2-án a nagyváradi hegymászó magyar idő szerint 12 órakor felért a világ kilencedik legmagasabb csúcsára.

A Nanga Parbat 8125 méteres csúcsát oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül érte el.

A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot, 1999-ben. Mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem tekinthető hivatalosnak.

Varga Csaba hatodik nyolcezresét is kipipálhatja

A nagyváradi hegymászó rendkívül sikeres, eddig öt nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsot mászott meg pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül:

  • 2013: Gasherbrum II (8035 m),
  • 2014: Broad Peak (8051 m),
  • 2017: Manaszlu (8163 m),
  • 2019: Gasherbrum I (8068 m),
  • 2021: Dhaulagiri (8167 m),
  • 2023: Nanga Parbat (8125 m).

Az expedícióval kapcsolatos eddigi hírekről az EXTRÉM rovatunkban lehet tájékozódni.

Lelépő, fotók: Hazajáró, Varga Csaba

Kapcsolódó