Lelépő
Image default

Nyolc évnyi várakozás után ma megnyit a Bükk legújabb látogatóközpontja

Csütörtökön megnyitja kapuit a Bükki Nemzeti Park legújabb kiállítóhelye, a Szeleta Park. A látogatóközpontban mindenki megismerkedhet a Bükk titokzatos világával. Ebben pedig Szeli, az ősgyerekkel lesz a segítségükre, akivel együtt barangolva egy igazi Kőkori Karszt kalandba is bele lehet vágni.

Hosszú út vezetetett a Szeleta Park megnyitásáig

A pályázat megvalósítása 2015-ben vette kezdetét. Időközben azonban komoly kétségek merültek fel, hogy valaha elkészülhet-e a Bükk Keleti Kapuja elnevezésű projekt.

Évekkel ezelőtt forráshiányra hivatkozva el kellett halasztani a megvalósítást, ám

a kormány 2021-ben 800 millió forinttal kiegészítette a támogatást.

Így 2,2 milliárd forintból megépülhetett Diósgyőr és Lillafüred határán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója. A Szeleta Park Látogatóközpont az egykori Herman Ottó Emlékpark területén található.

Középpontban az ősemberek

A központi épületben kapott helyet „A bükki barlangok évezredes titkai – Az ősember természete” című kiállítást. Itt a Bükk természeti és kulturális örökségének gyűjteménye tekinthető meg, de élményszerűen mutatják be az ősemberbarlangokat is.

Minden korosztály megtalálhatja majd a kedvére való programokat. A legkisebbeknek a Bikkmakk játszótér, a nagyobbaknak Kőkori Karszt Kaland beltéri játszóház és a Pókfonal játszótér biztosítja a felhőtlen szórakozást.

A felnőtteknek és szakmai látogatóknak pedig a Touchscreen monitorokkal kínálnak kipróbálható eszközöket.

Ezt olvastad már?

Tündéri videót töltött fel videómegosztó oldalára a Bükki Nemzeti Park. Az egyik nógrádi vadkamerájuk felvételének főszereplőjévé vált egy róka, akinek ezúttal egy pocok lett a játszótársa. A nemzeti park arra is felhívja a figyelmet, hogy a képeken túl a hangokra is érdemes figyelni. A videón először egy barátcinege szólal meg, majd elkezd hangosan riasztani egy ökörszem, végül a cinege is riaszt.

Nem mindennapi pajtások – Pocokkal játszó rókát rögzített a vadkamera a Bükkben

Lelépő, fotók: Szeleta Park

Kapcsolódó