A Hortobágyi Nemzeti Park területén végezték ki a tizenkilenc gyönyörű vadludat. A kíméletlen orvvadászokat tetten érték.
2024. január 16-án a Hortobágyi Nemzeti Park részét képező országos jelentőségű védett természeti területen az Igazgatóság vadászati szakszemélyzete illegális vízivad vadászatot tapasztalt. Ezt jelentette be közösségi oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.
A hivatalos tájékoztatás szerint a helyszínen tizenkilenc vadlúd friss tetemét találták. A tetten ért személyek ellen orvvadászat bűntettének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozás folyamatban van.
Mire számíthatnak az orvvadászok?
A Büntetőtörvénykönyv kimondja, hogy az orvvadászat bűncselekmény, ami kiemelt területen, fokozottan védett vagy védett gerinces állat elejtésére irányulva három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mindemellett az orvvadászat elkövetőjével szemben kitiltásnak is helye van.
Ezt láttad már?
Tavaly novemberben több héten keresztül 0-24 órában nyomon lehetett követni a vadludak gyülekezését a tatai Öreg-tavon. A megoldásnak köszönhetően pedig egészen különleges pillanatokat is meg tudtak örökíteni. Az Időkép által megosztott felvételen jól látható, ahogyan a sötétben egy róka lopakodik a sekély vízben a vadludak közé.
Elképesztő videón, ahogyan egy róka vadászni kezd a vadludakra Tatán, az Öreg tavon
Ebben a cikkünkben szintén egy nagyon különleges videót mutatunk meg. A felvételt a Filmdzsungel stúdió készítette és az látható rajta, ahogyan több ezer vadlúd hagyja el egyszerre a tavat, mintha egy élő dominó sor indulna meg. A filmes csapat az őszi daruvonulást és a vadludak vonulását az egyik legszebb természeti attrakciónak tartja Magyarországon.
Elképesztő videó készült arról, hogyan hagyja el több ezer vadlúd egyszerre a tatai tavat
Lelépő