Egy héttel ezelőtt ért véget az ELTE BTK Régészettudományi Intézet, Ókori Régészeti Tanszékének Simon Bence által vezetett ásatása Pilisszentivánon. A Pilisszentiván Önkormányzatának anyagi támogatásával, a Ferenczy Múzeumi Centrummal, az Archeovertex Kft.-vel és a Közösségi Régészeti Egyesülettel partneri együttműködésben végzett tervásatás két héten keresztül, lelkes önkéntesek bevonásával, festői környezetben zajlott. Ennek során egy római kori falutelepülés kincseire és épületeire bukkantak.
A Hársas-forrás közelében állt egykor a római kori falutelepülés
Az ELTE intézetének blogja, az Ásónyomon tájékoztatása szerint a lelőhely hazánkban párját ritkítja, ugyanis elenyésző azoknak a római kori településeknek a száma, amelyeket erdei környezetben azonosítottak.
Úgy tudni, a falutelepülés Aquincum északnyugati hátországában, az Aranyhegyi-pataknak vizet adó Hársas-forrás környezetében, egy természetes teraszon helyezkedik el. A lelőhelyet 2009-ben Marlok Tamás azonosította, majd 2014-2018 között folyt kutatás a területen.
Pár éves szünet után azonban idén felpörögtek az események.
Innovatív technológia is segített a feltárásban
Először önkormányzati forrásból a Pázmány Péter Katolikus Egyetem talajradaros vizsgálatot hajtott végre. Simon Bence útmutatása alapján pedig a Lumen Drone Services végzett önköltségén légi lézeres felszínszkennelést (LiDAR) a lelőhelyen. Utóbbi felmérés alapján azonosítani lehetett a településre felvezető utat, illetve
a három hektárra biztosan kiterjedő település keleti, északi és déli határait.
Az Ásonyomon úgy fogalmazott, az idei ásatás célja a felkanyarodó út mellett 2014-2018 között azonosított épületek alaprajzának és a település időrendjének tisztázása volt. A szokatlanul meleg október végi ásatás során 166 négyzetméter felületen nyitottak szondát. Valamivel több, mint 350 négyzetméteren folytattak tisztítási és kisebb bontási munkálatokat, hogy
a korábban feltárt falak vonalát meghatározhassák.
Három épületet sikerült feltárni a Pilisben
A feltárt három épület nem lakó, hanem mezőgazdasági funkcióval bírhattak, ugyanis tetőcserép csak elvétve került elő. Az eróziónak vagy a kitermelésnek köszönhetően az alapozások kötőanyag nélküli kősorát tudták már csak dokumentálni. Hasonló okból egyedül a nyugati épületben találtak járószintet.
A legnagyobb, középső épület alaprajza eredetileg a római kori vidéki településekre jellemző egyharmad-kétharmad osztású, téglalap alaprajzú volt, amelyet északi irányban két helyiséggel bővítettek. A déli traktus sarkában egy mészkövekkel és összetört kerámiaréteggel alapozott fűtő/sütő kemence került elő.
A keleti épület alatt szintén egy kör alakú kemence platniját, kőfalát és oldalépítményét tárták fel, számos kerámiatöredék kíséretében. Az ásatáson szondázták a körülbelül 5-6 méter széles út felszínét is, de a szórvány régészeti leletanyagon kívül útfelületet nem találtak.
Igazi ókori római kincsek kerültek elő a falutelepülés feltárása során
„A hőn várt keltákat nem sikerült a feltáráson azonosítani, de igen korai, 1-2. század fordulójára tehető, kézzel formált, látszólag régészeti kontextus nélküli, bennszülött jellegű edények kerültek elő a középső épület alapozási szintje alól” – írják a beszámolóban.
Hozzáteszik, találtak itt egy ritka, kerámiaműhelyre utaló, ép pecsételőt is. Az Aquincummal fenntartott kapcsolatokra egy üvegpalack töredékei és pecsételt pannoniai kerámia utaltak. Az ásatások alapján úgy vélik, a falusias településen a római foglalástól a 3. század végéig virágzó élet folyhatott.
Lelépő, fotók: Ásónyomon