Lelépő
Image default

Olyan épületmaradványok kerültek elő a Budavári Palotában, amelyek a II. világháború előtt voltak utoljára láthatók

Kulcsfontosságú épületmaradványok kerültek elő a Budavári Palota megújítása során. A Nemzeti Hauszmann Program tájékoztatása szerint a leletek több kérdésre is választ adhatnak.

A Nemzeti Hauszmann Program szakemberei eredeti helyén (in situ) leltek rá a ruhatár-előcsarnok stukkómárvány falborításának egy kis darabjára, valamint a terem nyugati falának egyik ívmezőjére.

A ruhatár eredeti falburkolatát szemlélteti a most fellelt töredék

A Budavári Palota északi szárnyépületeinek alapfeltárása során a Hunyadi udvar felszíne alól már előkerültek a hauszmanni palotából származó műmárvány-töredékek.

Ezek eredeti helyének meghatározása ugyanakkor bizonytalan volt.

A most feltárt stukkómárvány jelentősége, hogy kétséget kizáróan szemlélteti az eredeti falburkolat színét, anyaghasználatát és textúráját. Ennek pontos megállapítása – színes fényképfelvételek hiányában – eddig lehetetlen volt. A korábban az udvaron megtalált szürkés-barnás-sárgás színű műmárvány töredékek után a most fellelt eredeti falburkolat alapszíne fehér, amelyet világosszürke mezőtöredékek szabdalnak.

A kommunizmust is túlélte a Libatolvaj

A szakértők az egykori ruhatár-előcsarnok délkeleti sarkában rátaláltak a falakat tagoló egyik vakív maradványára is. A tagozott keretezéssel hangsúlyozott, félköríves záródású ív különlegessége, hogy 1911-ben előtte állították fel a ruhatár-előcsarnok carrarai márványból kifaragott díszét,

Jankovits Gyula Libatolvaj című szobrát.

Az alkotás 1945-ben, a palota ostroma idején súlyosan megrongálódott, de csodával határos módon túlélte a kommunizmus időszakát. 2016-os restaurálását követően ma az újjászületett Szent István-terem előtt csodálható meg, a Budapesti Történeti Múzeum lépcsőcsarnokában.

Elképesztő tereket álmodott meg Hauszmann

Hauszmann Alajos műépítész a palota 19-20. századi északi bővítése során egy lenyűgöző hosszúságú, egymásba nyitható teremsort (Enfilade) alakított ki. Ezt a Szent György térről nyíló északi főbejáraton, majd a ruhatár-előcsarnokon áthaladva lehetett megközelíteni.

Az előcsarnok a közeli bálterem ruhatáraként működött és az északi fogadóépület teljes keleti traktusát elfoglalta.

A ruhatár falai gipszből készült stukkómárvány (műmárvány) borítást kaptak, amelyet Detoma Antal cége készített el a lábazat felső vonalától a főpárkányig. A felületek végleges kezelését a Steinhäusl és Kölber festő-mázoló cég végezte el. A felületeket kétszeres timsóval itatták be, lealapozták vegytiszta szappannal, majd kremsi fehér- és fénykréta falfestést kapott, végül a falakat fényesre polírozták.

Komplex rekonstrukció valósul meg a Nemzeti Hauszmann Programban

Ahogyan azt a Lelépő is több alkalommal megírta, a Nemzeti Hauszmann Program egyik fő célkitűzése, hogy a Budavári Palota épületegyüttese ismét azt az arcát mutassa, amelyet fénykorában, a századforduló idején csodálhattak meg az idelátogatók. A rekonstrukció részeként az épület visszakapja hajdani homlokzatát, tetőzetét, és a belső tereinek egy része is újjászületik. A Budavári Palota megújítását a 2021. augusztus 20-án átadott Szent István-terem után a Szent György tér felől végzik.

Lelépő, fotók: Nemzeti Hauszmann Program Facebook oldala

Kapcsolódó