Ahogy arra számítani lehetett, a Szent György téren folyó régészeti munkák ismét érdekes leletanyagot hoztak felszínre. Az ok rendkívül egyszerű: a Várhegy ezen részén a második világháború óta nem volt hasonló mértékű feltárás.
A Nemzeti Hauszmann Program tájékoztatása szerint ezúttal egy leletanyagban gazdag, a hegy kőzetébe vágott gödör került elő.
Igazi régészeti különlegességekre bukkantak a szakértők a Szent György téren
A feltárás során a szakemberek rengeteg kerámiaedényre, ép vagy közel ép állapotú fazékra bukkantak, amelyek nagy része valószínűleg helyi műhelyekben készült.
A helyszínen számos üvegtöredék is előkerült, amelyekből több pohár is részben összeilleszthető volt. A szakértők az üveg tisztaságából arra következtetnek, hogy a poharak Velencében készülhettek. De nem csak edényeket és poharakat találtak, hanem két különlegességet is.
Egy csontból faragott játékfigurát és egy bajor pfenning érmét is felszínre hoztak.
A pion egy korabeli táblajáték tartozéka volt, ehhez hasonlót ritkán találnak a régészek, a Bajor Hercegségből származó érme pedig a pénzforgalom vizsgálatát segíti.
Eddig is kerültek elő érdekességek
Nem ez az első alkalom, hogy fantasztikus leletekre bukkannak a régészek a Budavári Palotanegyedben. Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy egy több mint fél évezredes kínai porceláncsészét állítottak ki a Hauszmann-sztori kiállításon, amelyet a Ming-dinasztia idején készítettek. A Nemzeti Hauszmann Program szakemberei
A VÖRÖSKERESZT EGYLET EGYKORI SZÉKHÁZÁNAK FELTÁRÁSA SORÁN BUKKANTAK RÁ A MŰTÁRGYRA.
A Budavári Palota déli összekötő szárnyában található Hauszmann-sztori kiállítás a Szent István-terembe, a Budapesti Történeti Múzeumba, vagy a két tárlatra vásárolt kombinált belépőjeggyel, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.
Lelépő, fotók: Nemzeti Hauszmann Program facebook oldala