Minden eddiginél több, összesen negyvennégyezer képet küldtek a Magyarország 365 fotópályázatra. Ezt jelentett be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebookra feltöltött videójában.
5500 fotós 44 ezer fotóval nevezett
A politikus szavai szerint ez Magyarország legnagyobb fotópályázata
„azzal a kimondott céllal, hogy bemutassa hazánk büszkeségeit”.
Összesen ötezerötszáz profi és amatőr fotós pályázott a Magyarország 365 felhívásra – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az idén új kategóriákban is lehetett pályázni, például portré és utcai fotó kategóriákban. „Ezzel újabb árnyalatait tudjuk bemutatni hazánknak” – jegyezte meg.
Kitért arra is, hogy a zsűriben elismert fotográfusok dolgoznak, akik „már meg is kezdték a munkájukat.” Az eredményeket pedig hamarosan közzé is teszik majd.
Ahogyan azt a Lelépő is megírta, idén ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre immár öt kategóriában várták a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit.