Lelépő
Image default

Nemzeti érték lett a lángos

Ahogyan arról a Lelépő már beszámolt, hungarikum lett a pozsonyi kifli és a höveji csipke, a lángost pedig kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánították.

A Magyar Értéktár bővítéséről a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos számolt be mai budapesti sajtótájékoztatóján. V. Németh Zsolt közölte, hogy kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánították a lángost, amit

ma már nem csak a magyarok ismernek és szeretnek.

Szintén kiemelkedő nemzeti érték lett a kubikusság, amely a 19. század második felében, az alföldi csatorna-, út- és vasútépítések idején vált híressé, mint jellegzetesen magyar vándormunkás tevékenység. Bár a gépek terjedésével elvesztette a jelentőségét, emléke máig él, Csongrád városa még szobrot is állított a kubikusoknak.

Ha idén a Balatonnál szeretnénk lángosozni, igencsak a zsebünkbe kell majd nyúlnunk. Ebben a cikkünkben megmutatjuk, mennyibe kerülnek a büfék árai két Balaton-parti településen.

Lelépő.hu

Kapcsolódó