Lelépő
Image default

A fővárosi motorgyártás tündöklése és bukása – A nagy Mátra-sztori

A Mátra egy ikonikus kor motorja volt, csakúgy, mint a Csepel, a Gerelli és a Pannónia. De vajon kinek a nevéhez fűződik? Utánanéztünk.

„Hegyen, síkon első a Mátra”

Talmácsi Gábor, Czuni László vagy Bitter Sándor neve ismerősen csenghet még azoknak is, akik nem rajonganak halálosan a motorversenyért. Volt azonban egy Urbach László nevű eperjesi születésű sportolónk, aki az 1920-as évektől kezdve 1930-ig hazánk leghíresebb, és nemzetközi porondon is elismert versenyzője volt, ráadásul kereskedőként hasonló sikereket ért el.

1930-ban saját standdal jelent meg a Nemzetközi Vásáron, kiállítását hatalmas érdeklődés övezte, rendkívül nagy népszerűségre tett szert.

1934-től Urbach végezte a hazai eladását és szervizelését a BMW motorkerékpároknak.

De nem csak vezetni és értékesíteni szerette a motorokat, hanem építésükért, fejlesztésükért is rajongott. Tudását folyamatosan szélesítette, egyre több tapasztalatra tett szert, az 1930-as évek közepén pedig arra az elhatározásra jutott, hogy saját kismotor-konstrukciót készít.

A Csepel mintájára látott neki a munkának, az első elkészült járgányoknak pedig a Turul nevet adta volna.

Az ország akkori politikai vezetése azonban ezt nem nézte túl jó szemmel, így végül az ország legmagasabb hegyéről keresztelte el motorkerékpárját. A Mátra 1939-ben indult el hódító útjára, hogy legendává váljon.

Út a privatizációig

Urbach a járművek gyártását végül Hunyadi téri kis kereskedésének pincehelyiségében kezdte meg. Készített 100 és 123 köbcentis konstrukciókat is, az elkészült motorokat pedig versenyeken tesztelte élesben. Olyannyira sikeresnek bizonyult a konstruktőri tevékenysége, hogy a Mátra már az első Grand Prix-n is győzelmet aratott. Az archív újságcikkekben olvashatjuk, hogy mekkora szenzációnak számított, hogy

a motor átlagosan 87,7 kilométer/órával hasított a Millenáris pályáján, ezzel rekordot állítva be.

Hat évvel később a Mátra új telephelyre, a Gömb utcába költözött, akkor ezer darab 125-ös Mátrát gyártottak le a Mávag segítségével. 1942-ben készült el a kétezredik Mátrát. Ekkor még Urbach sem sejtette talán, hogy két évvel később eltávolítják az üzem éléről.

Gyára teljes felszerelését, minden gépét nyugatra vitték, őt pedig gyakorlatilag kisemmizték. Kitört a második világháború, a főváros ostroma során pedig Gömb utcai gyár is találatot kapott. És bár később Urbach talpra állt, Ausztriából szerzett be gépeket, a Mátra gyártása soha többé nem indult újra.

Lelépő, fotók: Veterán magazin

Kapcsolódó