Az új épületek mellett a meglévő kulturális kincsek megőrzésére is nagy figyelmet fordítanak. Ennek keretében kezdik meg a Budavári Palotában a homlokzat megtisztítását és a híres kút karbantartási munkálatait.
Évtizedek mulasztását pótolják most a Budavári Palota homlokzatán
„Megkezdtük a Budavári Palota homlokzatának évtizedek óta elmaradt tisztítását az Oroszlános udvarban” – jelentette be közösségi oldalán a Nemzeti Hauszmann Program. Ennek első állomásaként eltávolították az udvar kapuzatának köveire rakódott több évtizednyi szennyeződést.
„A tisztításkor munkatársaink kiemelt figyelmet fordítanak a műemlékvédelmi szempontokra” – magyarázzák. Hozzáteszik olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyek a felületeket annak károsítása nélkül tisztítják meg, és sem az egészségre, sem környezetre nem jelentenek veszélyt.
Megvédi a káros behatásoktól a híres kutat is
Jelenleg is dolgoznak a Halászó gyerekek kútjának éves karbantartásán is. Ennek során nemcsak a szobrokon és köveken lévő szennyeződéseket távolítják el, hanem tisztítják és javítják a kút gépészetét.
Emellett restaurálják a feltárt sérüléseket, és a kút teljes felületét olyan anyaggal vonják be, amely védelmet nyújt az UV sugárzás károsító hatásaitól, megelőzi az algásodást és a gombásodást.
„A Budavári Palotanegyed épített örökségei folyamatos odafigyelést és gondos karbantartást igényelnek” – mutatnak rá. Hozzáfűzve, a Nemzeti Hauszmann Program keretében az újjászülető épületek mellett azon is dolgoznak, hogy megőrizzék a már meglévő kincseket.
Ezt olvastad már?
Látványos szakaszához érkezett a Budavári Palota északi szárnyának megújítása. eltávolították az azbeszt tartalmú tetőzetet, és egy sor feladat elvégzését követően most megkezdték az északi, nyugati és a déli homlokzati falak eltávolítását.
EZ A PALOTA EREDETI ÉPÜLETTÖMEGÉNEK HELYREÁLLÍTÁSÁT TESZI LEHETŐVÉ.
Elképesztő fotókon látható, hogyan bontják le Budavári Palota falát
Lelépő, fotók: Nemzeti Hauszmann Program


