Lelépő
Image default

Ilyen meseszép lett a frissen felújított Krausz-palota az Andrássy úton

Az 1884-85-ben épült Andrássy úti Krausz-palota felújítása során a BORD Építész Stúdió – saját elmondásuk szerint is – elsősorban az épületben rejlő értékek helyreállítására koncentrált. Az épület a műemléki környezet rendezése által visszanyerte egykori eleganciáját, miközben a modern igényeknek megfelelő, szabadon alakítható tereket biztosít jövőbeli használói számára.

A kor leghíresebb művészei és építészei dolgoztak rajta

Az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított Andrássy út, a 19. század második felében épült. A város egyik legnagyobb városfejlesztési stratégiájának részeként, a párizsi sugárutak mintájára készült el, hatalmás fákkal és neoklasszicista palotákkal szegélyezve.

A Krausz Palota épületét Krausz Lajos, a Krausz-Mayer Maláta és Szeszgyár Rt. igazgatója építtette családja számára.

Az 1885-ben átadott épület tervezője Quittner Zsigmond építész, akinek leghíresebb munkái között a Gresham-palota is szerepel.

A három emeletes eklektikus lakóház homlokzatán megjelenő szoborpárok többek közt olyan értékeket emelnek ki, mint hűség és szerelem, egyetértés és erő, béke és munka. Ezek és a palota belső udvarában lévő „Incselkedők” című kútszobor a kor neves mestereinek, Donáth Gyula és Róna József szobrászoknak a munkái.

A beltéri freskókat Lotz Károly, a mozaikokat Luigi Depold készítették.

Az 1820-as években a palota adott otthont a Magyar Korona kávéháznak, amelyet a híres Nyugat című folyóirat szerzői is szívesen látogattak.

Újjászületés a modern kor igényeinek megfelelően

A második világháború után az épület a Budapesti Rendőrfőkapitányság tulajdonába került. Az erősen leromlott állapotú épület első felújítására az 1960-as években került sor. 2001-ben magánkézbe került és a Kőnig és Wagner Építészek Kft. tervei alapján ismét felújították, valamint bérirodaházzá alakították.

A BORD Építész Stúdió feladata az volt, hogy helyreállítsa és „A” kategóriás irodaházzá alakítsa a műemléki épületet, a földszinten elegáns üzletekkel, a felsőbb szinteken pedig bérleményi irodaterekkel.

Ahogyan a tervezőiroda fogalmaz, a Krausz-palota műemléki épület.

kiemelten védett területei a bejárati zóna, a belső udvar, a főlépcsőház és az első emeleti Krausz lakrész,

ezért a belsőépítészeti koncepció ezekre a helyekre fókuszál. Az üvegtetővel fedett látványos belső udvarban kap helyet a lobby egy információs pulttal és egy egyedi tervezésű felhőlámpával. Az átriumból indul felfelé két felvonó, a meglévő liftaknákban. Az épület kiszolgáló területei és a gépészet a pinceszinten kapnak helyet.

Az Andrássy út mindenkit elvarázsol. Nem csoda, hogy egy friss rangsor szerint a magyar fővárost választották Európa legnépszerűbb világörökségi helyszínévé. Budapestet ráadásul a világ harmadik legbiztonságosabb és az egyik legolcsóbb európai fővárosnak is kikiáltották.

Forrás és fotók: BORD Stúdió

Kapcsolódó