Lelépő
Image default

Mesebeli hótakaró borítja az ország egyik legszebb kastélyát

Kedd reggelre igazi mesebeli hellyé vált a füzérradványi Károlyi-kastély. A közösségi oldalukra feltöltött fotókon hangulatos, különleges arcát mutatja az amúgy is pompás épületegyüttes.

A Károlyi-kastély történelme hosszú időre nyúlik vissza

Az füzéri vár uradalmához tartozó területen feltehetően Réthey Péter építtette az első kúriát, a ma is álló kastély ősét, késő reneszánsz stílusban. 1686-ban I. Lipót király nagykárolyi báró Károlyi Lászlónak adományozta Füzér várát és uradalmát, kárpótlásként a török háborúkban elszenvedett veszteségeiért.

A Réthey-féle késő reneszánsz kastélyt később több periódusban átépítették és bővítették különböző, de az L alakú épületnek szinte valamennyi részletét lebontották gróf Károlyi Ede birtoklása idején. Ő volt az első Károlyi, aki állandó lakhelyének választotta Radványt.

A kastélyt több periódusban építtette újjá, 1846 tájától egészen 1877-ig.

A gazdagság és a pompa szimbóluma

A koncepciót amatőr tervezőként maga a gróf határozta meg. Építésznek Ybl Miklóst, hazánk egyik legkiválóbb historizáló stílusban alkotó mesterét kérte fel, akinek itt viszonylag korlátozott lehetett a szerepe.

Így alakult ki végül az új, reprezentatív, U alaprajzú kastély az észak felől hozzá csatlakozó két gazdasági szárnnyal.

A rezidencia nyolcszögletű tornya például biztosan Károlyi Ede ötlete nyomán született. A rezidencia építésével párhuzamosan a kertet tájképi stílusú parkká alakították.

Reneszánsz elemek tették káprázatossá

1897 és 1902 között gróf Károlyi László Albert Pio tervei szerint újjáépíttette a kastély déli lakószárnyát, ugyanakkor az építész még 1907-ben is készített terveket, a munkálatok minden bizonnyal elhúzódtak. Gróf Károlyi László és felesége, Apponyi Franciska grófnő 1898 és 1913 között komplett reneszánsz kandallókat, ajtókereteket, faragványokat vásárolt elsősorban Firenzében – itt főként Stefano Bardini műkereskedőtől – és Párizsban, amelyek beépítésre kerültek a füzérradványi kastélyba.

Reneszánsz és késő reneszánsz bútorokat, műtárgyakat is vettek, amelyek révén valóságos múzeumszerű enteriőrök jöttek létre a Károlyi-kastélyban.

Gróf Károlyi István birtokossága idején, 1936–1938-ban pedig Lehoczky György tervei alapján alakították luxus kastélyszállóvá az épületet, és ő tervezte a kastélyparkban álló pavilonokat is, amelyekben szintén szobák kaptak helyet.

Az 1949-es államosítást követően a füzérradványi károlyi-kastélyban kórházat rendeztek be, majd később szanatórium volt falai között.

2018 és 2021 között a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. beruházásában valósult meg a kastély komplex műemléki felújítása és turisztikai vonzerővé fejlesztése.

Lelépő, forrás és fotók: Károlyi-kastély hivatalos oldalai

Kapcsolódó