A „Járfás lányok” Sarria-ból indultak, a cél pedig Santiago de Compostela volt. Az El Camino során életet mentettek – írja a Sonline.hu.
Járfás Rózsa és Szabóné Járfás Judit október elején teljesítette a legendás zarándokutat, az El Camino-t. A két hölgy hét napon keresztül gyalogolt, kora reggeltől késő estig. Átlagosan harminc kilométert tettek meg, de volt olyan szakasz, ahol ennél kevesebbet. Járfás Rózsa a Sonline.hu-nak elmondta,
néha fél napig sem szóltak egymáshoz testvérével, csak elmélyedtek a gondolataikba és gyalogoltak.
Az El Camino során nagyobb szintkülönbségek mellett a félelmüket is legyőzték a Járfás testvérek. Egy bajba jutott honfitársuk életét mentették meg a túrán. Az egyik szakaszból már csak hat kilométer volt hátra és álomra hajthatták volna fejüket, egy jajkiáltás azonban átírta terveiket.
„Egy nagyobb lápos, gazos szakadék mellett haladtunk el, amikor úgy hallottam, hogy valaki segítséget kér” – mondta Járfás Rózsa.
A hölgyek észrevették, hogy a mélyben fekszik egy nő és nyöszörög.
Rózsa lemászott hozzá, közben pedig arra gondolt, hogy tele van kígyóval ott minden, de muszáj segítenie, még ha fél is.
„A testvérem visszagyalogolt néhány kilométert egy épülethez, ahol segítséget kért. Miután visszajött és még mások is arra jártak, együtt felhúztuk a szakadékból a bajbajutottat” – fűzte hozzá.
Szerencsére a túrázók között volt egy orvos is, aki tudott segíteni. Úgy tudni, nagyon rossz állapotban volt az amúgy szintén magyar nő. Járfás Rózsa szerint ha nem hallják meg a hangját, lehet, hogy nem élte volna túl az El Camino-n őt ért balesetet.
Lelépő, fotók: Sonline.hu