„A Citadella megújítását hamarosan befejezzük – az erőd nyitottabbá, szabadabbá és zöldebbé válik” – jelentette be közösségi oldalán a Nemzeti Hauszmann Program.
A Nemzeti Hauszmann Program tájékoztatása szerint az újjászülető belső parkban már a végéhez közeledik a növénytelepítés: díszfákat, cserjéket és évelőket ültetnek, amelyek egész évben változatos, szemet gyönyörködtető látványt biztosítanak. A fenntarthatóságot a korszerű öntözőrendszer és gondosan előkészített, tápanyagban gazdag talaj szolgálja.
„Jelenleg a kemény mészkőből készült burkolatok, korlátok, utcabútorok, valamint a köz- és díszkivilágítás kiépítésén dolgozunk”- írják a Facebookon. Hozzáteszik, az ágyútorony tetején, szárazságtűrő növényzettel beültetett tetőterasz páratlan panorámát kínál majd a látogatóknak. Ütemesen halad a Szabadság-szobor előtti park, valamint az erődöt körülölelő sétány kialakítása is, ahol jellegzetes legyezőmintás kiskockakő burkolat készül.
A belső helyiségekben ütemszerűen haladnak az épületgépészeti és elektromos munkálatokkal: a nyugati rondellában helyet kapó kiállítótérben, valamint az erőd kiszolgáló egységeiben a gépészeti berendezések, illetve az erős- és gyengeáram hálózatok szerelése is már a végéhez közeledik.
A Nemzeti Hauszmann Program beszámolója szerint a megújuló Citadella arculatának kialakításánál egyszerre törekednek a történelmi értékek megőrzésére és a modern megoldások harmonikus beillesztésére. Az ágyútorony új fogadótere különleges üvegszerkezettel és áttetsző burkolattal készült el.
Ennek látványos eleme az üveghíd, amely szervesen illeszkedik majd a magyarok szabadságküzdelmét bemutató kiállításhoz.
A történelmi falak restaurálása során a szakértők letisztították a felületeket, eltávolították a hosszú évtizedek alatt lerakódott szennyeződéseket, és megerősítették a szerkezetileg gyenge pontokat. A védfalak süttői vörösmészkő fedlapjai szintén megújultak.
Az erőd korábban zárt rendszere új bejáratokkal vált átjárhatóbbá.
A Szabadság-szobor mögötti bástyánál egy új lépcsősor köti össze a belső udvart a frissen kialakított bejárattal. Az erődfalakat három helyen nyitották meg, hogy a Citadella immár több irányból is könnyen megközelíthető legyen.
„A Citadella megújításával sok évtizedes adósságot törlesztünk” – magyarázzák. Kiemelik, a Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen,
az ország egyik legszebb panorámájú pontján a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak.
A Nemzeti Hauszmann Program célja, hogy Budapest csúcsán egy szerethető helyszínt adjon vissza az embereknek, ahol a hazai és a külföldi látogatók is tartalmasan tölthetik el az időt. Egy zöld, nyitott, szabad parkot hoznak létre, a nyugati ágyútoronyban pedig a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató kiállítást alakítanak ki.
Lelépő, fotók: Nemzeti Hauszmann Program