Akik nem tartják be a szabályokat, nem mehetnek a Várba.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, fél évre kitilthatók lesznek a budai Várból a védett övezetben közlekedési szabályszegést – közlekedési szabálysértést, a közösségi együttélés közlekedési jellegű szabályainak megsértését vagy más, közigazgatási szankcióval sújtható szabályszegést – elkövető taxisok.
Mint ismert, a Várban évek óta problémát jelentenek a „hiénataxisok”, akik tilosban parkolnak, és – elsősorban a külföldi turistákat – eltúlzott árakon szállítják.
A budai Vár és a palotanegyed rendkívül népszerű a turisták körében, Budapestet pedig a világ harmadik legbiztonságosabb városának választották. A pesti oldalon is akadnak látnivalók bőven. Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy a Magyar Zene Házát a világ egyik legismertebb építészmagazinja wow-listájának élére rangsorolta, nem mellesleg pedig nemrégiben Európa vezető új turisztikai látványosságának is megválasztották
Lelépő.hu, címlapkép: zsidai.com