Dani, A Felfedező egy fiatal urbexes, aki barátaival járja az országot, hogy felkutassa a legkülönlegesebb elhagyatott helyeket. Az elmúlt kilenc évben több száz helyen járt, zseniális fotóit pedig követői nagy örömére, rendszeresen meg is osztja. A kezdetekről, az urbex íratlan szabályairól beszélgettünk, és arról melyik épület érintette meg a legjobban.
Az elhagyatott helyek felkutatása és fotózása egy igazán izgalmas hobbi, ráadásul népszerű is, hihetetlen sokat követnek a közösségi oldalon, elképesztően sokan nézik a képeidet, a posztok alatt pedig komoly párbeszédek is kialakulnak néha. Mióta töltöd ezzel a szabadidődet?
2014 óta foglalkozok ezzel a hobbival. Az első ilyen utam akkor a szentkirályszabadjai volt szovjet laktanyába vezetett, ahova egyik barátom hívott el és mondanom se kell, hogy azonnal megérintett ez a hobbi. Elkezdtem kutakodni a neten, hátha találok ötleteket hova tudnék menni, de az első két évben még csak kevés felfedezés valósult meg, nagyon kezdő voltam.
Először leginkább egyedül jártam, 2016-ban is épp egyedül tartottam egy ilyen elhagyatott helyre Budapesten, amikor is véletlen összefutottam egy hasonló érdeklődésű csapattal és mondták, tartsak velük ezentúl. Így aztán rögtön bele is vetettem magam a mélyvízbe, el is mentünk a lipótmezei elmegyógyintézetbe, majd a Budapesti Vegyiművekbe és sok érdekes helyre. Egyedül azért sokszor előjött bennem a félelem egy ilyen helyen, de csapattal már könnyebb volt. Három évig szerkesztettem az egyik urbexes csapat Facebook oldalát, de bizonyos okok miatt úgy alakult, hogy egy új, 100%-ban saját oldalamon fogom ezentúl publikálni a fotóimat, így jött létre tavaly év végén A Felfedező nevű oldalam.
Hogyan szoktad kiválasztani a helyszínt, ahová ellátogatsz? Mik azok az épületek, amik leginkább vonzzanak?
Folyamatosan keressük a barátaimmal az elhagyatott helyeket: kutatunk az interneten, térképen, facebook csoportokban és ha találunk valami érdekeset, megosztjuk egymással. Általában ha tudtunkra jut egy izgalmas helyszín, a lehető leghamarabb útnak indulunk, hiszen alig várjuk, hogy felfedezzük és megörökítsük. Mindenféle elhagyatott hely meg tud érinteni, de az én kedvenceim a retró üdülők és a hátrahagyott házak.
Ezek az otthonok, mint egy időkapszula őrzik a múltat, az egykor ott lakók életét.
De van olyan barátom, aki a bezárt gyárakért rajong, más meg a gyönyörű szellemkastélyokért lelkesedik. Minden hely más és más, egyedi történetük és múltjuk van.
Utána is szoktál nézni?
Mivel imádom a történelmet, amennyire csak tudok, egy ilyen felfedezés után azonnal nekiállok kutatni a hely múltjának. Régi újságcikkeket olvasok, képeket keresek és próbálom összerakni az adott épület történetét. Elhagyatott házaknál a szomszédokkal nosztalgiázom, de sokszor a tulajdoni lapot is megnézem, kik éltek egykor a házban.
Minket nagyon megérintett az a fotósorozatod, amelyik egy elhagyott házban készült, amely – ahogy fogalmaztál – „időkapszulaként őrzi az utolsó karácsony emlékét”.
Hazánkban nagyon sok, talán bátran állíthatom, több ezer lakatlan ház van. Szinte mindegyik településen találni, a legtöbbet teljesen véletlenül vesszük észre. Az ilyen házak ajtaja hosszú évek óta árva-nyitva áll, árulkodó lehet a kertben elburjánzott növényzet vagy a bedőlt kerítés. Az urbex íratlan szabályainak mindig eleget teszünk: vagyis
sosem rongálunk és törünk be sehova. Nem hozunk el semmit, csak a fényképeinket és nem hagyunk ott mást, csak a lábnyomainkat.
Az elhagyatott helyek többsége valóban elhagyatott, néha azonban bele lehet futni üzemeltetőbe, biztonsági őrbe vagy nem várt „lakóba”. Ért már téged is ilyen jellegű meglepetés?
Az elmúlt évek során több száz felfedezésem volt, természetesen volt néhány incidens. Őrökkel futottam már össze, de a legtöbb kedves és korrekt volt. Probléma inkább a szomszédokkal volt: mint tudjuk, a falusi „térfigyelőrendszer” mindig aktív, előfordult már, hogy a kedves szomszéd vasvillával agresszívan fenyegetett, majd a rendőrt is kihívta. A rendőr intette békére a szomszéd urat, hisz látta, hogy nem hoztunk el semmit. De kutyás kalandom is volt:
a Lipótmezőről egyszer a telket lelkesen őrző Kekec kutya kergetett ki habzó szájjal. Még a leheletét is éreztem, olyan közel volt.
Mit érzel, amikor megközelíted a helyet és amikor belépsz oda, hogy felfedezd? Kíváncsiság, adrenalin, egy kis borzongás… Ezek jelen vannak?
Nálam egy ilyen felfedezés közben kettős érzés van: egyrészt a kíváncsiság hajt, hogy mit rejthet az épület, másrészt a fotózás. Hogyan tudom úgy megörökíteni az adott helyet, hogy annak hangulata legjobban átjöjjön a képeken keresztül. És persze nem utolsó sorban az adrenalin is helyet kap, amikor egy őrzött hely izgalmas részeit próbáljuk bejárni.
Melyik épület érintett meg a legjobban?
Az elmúlt kilenc év alatt a lipótmezei elmegyógyintézet volt rám a legnagyobb hatással. A hosszú folyosók, a sejtelmes alagsor és a több száz kórterem. Egy több, mint százötven éves hatalmas tébolydát bejárni elképesztően izgalmas, pláne úgy, hogy bármikor mentünk mindig apró zajok és neszek kísértek bennünket, amik még jobban fokozták a hangulatot.
lelépő.hu