Lelépő
Image default

Háromszázezer zarándokot várnak a csíksomlyói búcsúba

A közösségi együttlét erejét, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozzák az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezői. A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben szombaton déltájban tartandó ünnepi szentmisére mintegy háromszázezer zarándokot várnak – közölték szerdán a csíksomlyói kegytemplom előtt tartott sajtótájékoztatón.

Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója és Korodi Attila csíkszeredai polgármester a liturgikus programot és az egyéb tudnivalókat ismertette.

A kegytemplom igazgatója elmondta: nagy szeretettel várják a zarándokokat, akár gyalogosan érkeznek, akár kerékpáron, lóháton, vonattal vagy autóval.

„A Csíksomlyói Szűzmária mindig hazavárja a gyermekeit, most különösen, ebben a (…) zűrös világban. Itt megnyugszanak és olyan kegyelmeket kapnak, melyekből tudnak élni” – fogalmazott Timár Sándor P. Asztrik.

Korodi Attila rámutatott: a zarándoklat érzését gyalogosan lehet igazán megélni. „Fontos, hogy együtt legyünk a többi zarándokkal, együtt menjünk végig az úton” – mondta.

Lelépő

 

Kapcsolódó