Lelépő
Image default

Elképesztő expedíciókra indulnak idén a magyar hegymászók

Shkhara déli fal első téli megmászás, Racha megye mászatlan jegei. A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott tagjai 2024-ben is elképesztő expedíciókra vállalkoznak.

A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott tájékoztatása szerint a 2024-es pályázaton a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség tagjai egy nemzetközi mércével is színvonalas mászóprojekt tervével indulhattak. Az elbírálás során kulcsfontosságú volt a vállalt mászóprojekt nehézsége, szakmai jelentősége, valamint a jelentkezők korábbi mászóeredményei.

Shkhara 2024 téli expedíció

2024 január-február időszakban téli alpesi stílusú mászóexpedíció indul az 5193 méter magas Shkhara déli, grúz oldalán, a Beknu Khergiani útvonalon. A Shkhara Grúzia legmagasabb hegye, egyetlen téli sikeres mászásról lehet tudni, magyarok még nem álltak a csúcsán.

A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott bejelentette, hogy az expedícióban, négyen vesznek részt.

Két partiban Kocsis Dávid – Ruskó András, valamint dr. Ágoston Viktor – dr. Szász László vág neki a csúcsnak.

A Magyar Hegyy- és Sportmászó Szövetség emlékeztetett: 2020 március elején már másztak ugyanebben a felállásban. Sajnos akkora a rossz idő beköszönte meghiúsította a csúcsmászást,

a hegymászóknak 4300 méterről vissza kellett fordulniuk.

A lejövet után pedig sürgősen haza kellett indulniuk a Covid-járvány miatt.

Racha megye mászatlan jegei projekt

Grúzia területén található, eddig nem mászott jegek, hegyek téli mászására vállalkozik Farkas Ádám, Saitz Zsuzsannak és Békési Barna. A magyar sportolók sikeres teljesítés esetén elsőként térképeznék fel ezt a területet mászás szempontjából,

azaz első megmászásokat hajtanának végre jég/mix kategóriában.

Ezt olvastad már?

Bár régóta az Alföldön él, a gyerekkori Mecsek-szerelem végigkíséri az életét. Dr. Cseh László ügyész a család és a munka mellett szenvedélyes hegymászó. 2023-ban lehetősége nyílt kipróbálnia magát egy hétezer méteres hegyen. Bár a Lenin-csúcsot Kirgizisztánban nem érte el, 6148 méterig feljutott a hegyen.

A Lenin-csúcsot akarta meghódítani a magyar ügyész, aki az expedíciós hegymászás felé kacsintgat

Lelépő, fotók: Unsplash és Shkhara, Facebook

Kapcsolódó