Hat év után ismét megnyílt a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum, amely kibővített kiállítóterekkel és restaurált gyűjteménnyel várja a látogatókat.
A város első patikájában született meg a Gyógyszerészeti Múzeum
A Kolozsvár főterének északi sarkán álló emeletes Hintz-ház eredetileg reneszánsz stílusban épült, majd 1820-ban klasszicista stílusban építették át. Elsőként Mauksch Tóbiás alakított ki benne gyógyszertárt 1766-ban, amely 1851-ben a Hintz családé lett. Ez 1954-ben alakult át Gyógyszerészeti Múzeummá, amely ma az Erdélyi Történeti Múzeum fiókintézményeként működik.
A múzeum ritkaságnak számít Erdélyben.
Egyediségét az adja, hogy a város egyik legrégebbi patikájában működik, annak berendezését, eszközeit is őrzi. A múzeum anyagának alapját Orient Gyula orvos, gyógyszerész kétezer darabos gyűjteménye adja. Ez más magángyűjtemények révén hétezresre bővült, orvosi műszerekkel is kiegészült.
A gyógyszerész kellékek mellett római kori falmaradványok és 18. századi pénzérmék is előkerültek
A múzeum bérli az eredeti tulajdonosának visszaszolgáltatott és példásan felújított Hintz-ház egykoron is patikaként működő termeit. Ezekhez a felújított alagsor is hozzáadódott, így háromszáz négyzetméterre nőtt a kiállítótér. Itt római kori falmaradványokat és számos pénzérmét is találtak, melyek szintén megtekinthetők. Ez utóbbiak 18. századi aprópénzek, melyek között tallér és krajcár is megtalálható.
Úgy tudni, az érmék a pénztárgépből származhattak.
A felújítás során restaurálták a barokk falfestményeket és festett bútorzatot, valamint a középkori kiállítási tárgyakat is, és új tárlókat is beszereztek. Az 1,1 millió lejes (14,4 millió forint) beruházás háromnegyedét a román művelődési tárca, a fennmaradó részt a történeti múzeum állta.
A Hintz-ház különleges csodaszereket is rejt
A földszinten a középkori receptkönyvek, gyógyszertári pecsétek, eszközök – mozsarak, mérlegek, edények, prések, laboratóriumi műszerek -, gyógyszerek, gyógyszerkészítéshez használt alapanyagok láthatók. Középkori készítményeket is láthat a látogató:
múmiapor, hódfog és a középkorban csodagyógyszernek tartott életelixír is van a tárlókban.
Az épületben egy, a ház történetét ismertető kiállítást is berendeztek, és múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak. Az orvosi berendezések az alagsorban kaptak helyet, valamennyi kiállítótér korszerű és interaktív.
Lelépő, fotók: MTI, Kiss Gábor