„Megkezdtük a Zeughaus kapu évtizedek óta elmaradt felújítását” – jelentette be közösségi oldalán a Nemzeti Hauszmann Program. A hivatalos tájékoztatása szerint a munka első állomásaként eltávolították a barokk kapuzat köveire rakódott több évtizednyi szennyeződést.
A tisztításkor kiemelt figyelmet fordítottak a műemlékvédelmi szempontokra és olyan megoldásokat alkalmaztak, amelyek a felületeket károsítás nélkül tisztítják meg. A munkát a Herkules szobor újraalkotásával folytatják, amely a következő években valósulhat meg.
Mint ismert, a Budavári Sikló felső állomásától délre a Habsburg kapu és a Budavári Palota északi szárnya helyén állt egykor a barokk stílusú fegyvertár, a Zeughaus. Az egyszintes épület főhomlokzatának éke a timpanon csúcsán található hydrát legyőző Herkules szobor, valamint az alatta elhelyezkedő toszkán oszlopokkal szegélyzett barokk kapuzat volt. A kapuzaton az építtető VI. Károly német-római császár (III. Károly magyar király) jelszavának allegorikus alakjait helyezték el.
Baloldalon az Állhatatosság – pajzsán a „Constantia” felirattal – jobboldalon a Bátorság – pajzsán a „Fortitudine” felirattal.
A kapunyílás felett az építtetőre (VI. Károly) és az építés idejére vonatkozó felirat volt, mely az alábbi kronosztikont (latin betűk kiemelésével, római számokat rejtő felirat) adták: „CaroLVs seXtVs Me fVnDo eLeVabat”. A római számokból az 1730-as építési dátum olvasható ki.
A Nemzeti Hauszmann Program leírása szerint a Zeughaus-t a 19. század végén, a Budavári Királyi Palota északi szárnyának építésekor elbontották. Hauszmann Alajos javaslatára azonban a díszes kapuzatot 1898-ban áthelyezték a déli Cortina fal északi oldalára, a barokk zártudvarba. Mivel az alkotás új helyén elvesztette eredeti bejárati funkcióját, ezért a kapunyílásban szoborfülkét alakítottak ki, barlangszerű hátfallal.
Ide állították be a Zeughaus timpanonját egykor díszítő Herkules szobrot.

„A szobor körül sziklahalmot képeztek, a hydra szájából pedig víz csobogott a kőből faragott medencébe, amelyet az egykori kapuzat előtt alakítottak ki” – magyarázzák.
Úgy tudni, a barokk kapuzat a II. világháborúban nem sérült meg jelentősen, azonban a Herkules alak darabjaira tört. A budai Vár ideológiai átalakítása során a Herkules szobor maradványait eltávolították, a helyét befalazták.
A Zeughaus kaput a rendszerváltás után felújították, újra kibontották a szoborfülkét, de a hiányzó Herkules alakot nem alkották újra.
Lelépő, fotók: Nemzeti Hauszmann Program Facebook oldala