Lelépő
Image default

Elképesztő fotók: Így mentenek meg egy turistát az Esztergomi Bazilika kupolájából

Közel száz méterrel a föld felett, az Esztergomi Bazilika kupolájában rekedt egy sérült, akit a csigalépcsőn már nem lehetett lehozni. A mentőknek egyetlen lehetőségük maradt: hordágyra rögzítve, a bazilika külső falán kellett leereszteniük, miközben folyamatosan lélegeztették. Szerencsére ezúttal nem valódi baleset történt, hanem a világ különböző pontjairól érkezett kötéltechnikai mentők egyik leglátványosabb magyarországi próbatételét rendezték meg.

Az augusztus 27–29. között Esztergomban tartott BudapestRope Nemzetközi Kötéltechnikai Mentő Kihívásra az Egyesült Államoktól Japánon és Kínán át több európai országig tíz nemzet szakemberei érkeztek. Magyarországot három csapat képviselte. A versenyzők nyolc, előre nem ismert vészhelyzettel szembesültek, így

a helyszínen kellett felmérniük a körülményeket, megtervezniük a mentést és kiépíteniük a szükséges kötélrendszert.

A bazilika csak az egyik különleges helyszín volt. A csapatoknak a Mária Valéria hídról és az Esztergomi Várhegy történelmi várfaláról is mentést kellett végrehajtaniuk, az egyik feladatnál pedig mentőkutya is bekapcsolódott a munkába.

A szimulációkat úgy állították össze, hogy minél közelebb álljanak azokhoz a helyzetekhez, amelyekkel egy szakadékba zuhant turista, magasban rekedt ember vagy nehezen megközelíthető helyen történt baleset során találkozhatnak a mentők.

A BudapestRope célja éppen ezért jóval több volt egyszerű versenynél. A különböző országok szakemberei megismerhették egymás módszereit és a legújabb mentési technikákat, miközben olyan helyzetekben gyakorolhattak, ahol egy rossz döntés valódi vészhelyzetben emberéletbe kerülhet.

Lelépő, fotók: Palkó Dániel, Laksói Levente, Janovszky Gergely, Jenei Zoltán

Kapcsolódó