Lelépő
Image default

Egyetlen napon erdészekkel és vadászokkal telik meg az ország egyik leghíresebb kegyhelye

Az erdészek és vadászok zarándoklatát, a Szent Hubertus búcsút rendezik meg jövő szombaton Mátraverebély-Szentkúton, egybekötve a Kelet-Cserháti Trófeaszemlével.

Búcsúra érkeznek a vadászok

A Nógrád vármegyei kegyhely sajtófőnöke, Kerekes-Dancsok Regina elmondta: ez az év huszonnegyedik, egyben utolsó búcsúja a nemzeti kegyhelyen. Az ünnep előestéjén vadétel-versenyt is rendeznek, négy étterem, négy séfjének négyfogásos menüsorával.

Ismertette: az utolsó ünnepi alkalommal már pénteken elkezdődnek a programok a vadászoknak és erdészeknek szóló szakmai konferenciával. Szombaton a Szent Hubertus búcsú szentmiséje tizenegy órakor kezdődik. Emellett íjász- és vadászkutya bemutató, helyi kézműves vásár, természetfotó-kiállítás, valamint szituációs lézeres lövészet várja az érdeklődőket. Délután a Danubia kürtkvartett is koncertet ad a templomban.

Kerekes-Dancsok Regina közölte azt is, miután véget ér a búcsúszezon, a ferencesek által működtetett nemzeti kegyhely elcsendesedik az őszi-téli időszakban. A többezres búcsúkat felváltják a kisebb létszámú lelkigyakorlatok.

Ezt olvastad már?

A Nyugat-Börzsönyben, Nagybörzsöny határában található a Szent István templom, Magyarország egyik legszebb állapotban fennmaradt Árpád-kori temploma. A román stílusú kápolna a kirándulók egyik kedvenc állomása és a vadászok zarándokhelye is.

A Szent István templomot a település magyar lakói építették a 13. században, később, az 1600-as években kőkerítést építettek köré, hogy megóvhassák a körülötte létrejött temetőt. Az épületen a román stílus jegyei csodálatosan visszaköszönnek, különleges elemei

A SZENTÉLY KÜLSŐ FALÁN LÁTHATÓ EMBERFEJEK.

Hogy ezek pontosan kiket ábrázolnak, nem tudni. A helyi legenda szerint a tatárjáráskor legyőzött pogányok arcvonásai köszönnek vissza rajta.

A Dunakanyar legszebb Árpád-kori temploma a vadászok ikonikus zarándokhelye

Lelépő

Kapcsolódó