Túzokdürgéstől hangos a Kiskunság, megkezdődött a túzokkakasok rivalizálása. Ezt jelentette be közösségi oldalán a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A madármegfigyelők látványos videót is készítettek a dürgésről, amin jól látható, hogy vetélkednek egymással a hím túzokok.
Kezdődik a túzokdürgés
„Már február második felében megfigyelhető volt az öreg túzokkakasok rivalizálása, vetélkedése, amelyet megelőzött a téli tollruhájuk cseréje” – magyarázzák a nemzeti park munkatársai. Hozzáteszik, mindez jól mutatta, hogy hamarosan megkezdődik hazánk egyik leglátványosabb madárnásza, a túzokdürgés.
Az elmúlt napokban több helyszínen is sikerült megfigyelniük a szakembereknek a nem mindennapi jelenséget.
Idén minden hamarabb kezdődött a madaraknál is az enyhe időjárás miatt
Ahogyan azt a Lelépő is megírta, a Körös-Maros Nemzeti Park területén élő túzokkakasok már februárban elkezdték felölteni díszes nászruhájuka.
A madarak tehát már ekkor elkezdtek készülni a dürgési időszakra.
Mint ismert, a túzokkakasok évente kétszer vedlenek. Minden túzok a dürgés után, azaz május végén teljes vedlésen esik át. Május végétől a kakasok és a tojók is levetik nászruhájukat és egészen december végéig nyugalmi tollruhában maradnak.
Dürgés idején
A DÍSZES TOLLRUHÁBAN ÉS DÜRGÉSI PÓZBAN TETSZELGŐ KAKASOKAT A TOJÓMADARAK KERESIK FEL,
azaz ők választanak közülük.
Ezt olvastad már?
A január közepén zajlott le a Körös-Maros Nemzeti Park területén a nemzetközi túzok szinkronszámlálás. Ennek során összesen hatszáznegyvenegy madarat regisztráltak. A számok azt mutatják, hogy az állomány stabil, sőt évről-évre növekszik a három tradicionális túzokélőhelyen, vagyis
A DÉVAVÁNYAI-ECSEGI PUSZTÁKON, A KIS-SÁRRÉTEN ÉS A CSANÁDI PUSZTÁKON.
Lelépő