Megtévesztő módon rongálták meg ismeretlenek a Tőserdőben és az Alpári-réten található turistajeléseket a Kiskunsági Nemzeti Park tájékoztatása szerint. Az arra kirándulók most látszólag megszűnő turistautakkal találkozhatnak. A valóságban azonban erről szó sincs.
Nemes egyszerűséggel áthúzták a jelzéseket
A közelmúltban az ÉDOSZ-Kinizsi Természetbarát Sportegyesület tagjai értesítették a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársait, hogy az egyesület által létesített túraútvonal jelzéseit
ismeretlen személyek átfestették piros X-jelekkel.
„Mindez egy jelentéktelen rongálásnak tűnhet, ha nem vennénk figyelembe néhány tényezőt, amelyek a jelzett turistautak kialakításának körülményeire vonatkoznak” – mutat rá a nemzeti park.
Önkéntesek áldozatos munkáját tették tönkre
Emlékeztetnek: a jelzett turistautak rendszerét a civil természetjáró mozgalmaknak köszönthetjük. Ezek a 19. század vége óta – önkéntes munkával – a turistautak kialakításával bejárhatóvá tették Magyarországot, kirándulóhelyek százait létrehozva. Mindezek mellett turistaházakat és kilátókat, pihenőhelyeket is építettek az erdei utak mentén.
Ahogyan a Kiskunsági Nemzeti Park fogalmaz, az elődök tevékenységét ma is folytatják a lelkes utódok, bár azóta sok minden megváltozott.
„Egy dolog azonban nem: a természetjárók napjainkban is társadalmi munkában végzik tevékenységüket, amely több ezer kilométernyi úthálózat fenntartását jelenti” – hangsúlyozzák.
Szó sincs megszűnő turistautakról
A Tőserdőben és az Alpári-réten található turistautakat az ÉDOSZ-Kinizsi Természetbarát Sportegyesület aktivistái mérték fel és jelölték ki még 2022-ben a Kiskunsági Nemzeti Park részterületén az Igazgatóság egyetértésével és támogatásával.
A piros vonalakkal történő áthúzás félrevezető lehet,
mert az a turistaút megszűnésére vagy az útvonal megváltozására utalhat.

„Továbbá a szándékosan okozott cselekmény sokak áldozatos munkájának a lebecsülése” – teszik hozzá. A tájékoztatásuk szerint a megrongált jelzések helyreállítása a tavaszi időszakban várható.
Lelépő, fotók: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága