Javában tart országszerte a szarvasbőgés időszaka, azonban igazán csak most kezdenek belejönni az agancsos daliák a szerelmi nótába.
A hosszan tartó, tikkasztó aszály után a Bükkaljára és a Dél-Bükkbe is megérkeztek az őszi esők. A szeptember közepi jelentősebb csapadék felüdülést jelent erdők, s mezők összes élőlénye számára. Az esők és a lehűlés meghozta a szarvasbikák hangját is, a szakértők szerint most indulnak be igazán az agancsos daliák. Úgy vélik,
a hónap második felében gyakrabban szól majd a hangjuk.
A Bükki Nemzeti Park munkatársai szerint a A kitüntetett helyeket több bika – minden rendű és rangú – is felkeresi, állandóan nagy a forgalom. Kleszó András természetvédelmi őr úgy véli, a szerelmi lázban égő szarvasbikát pedig minden egyéb erdőlakó respektálja.
„Még azok is elkerülik ilyenkor a bőgőhelyeket, akik szintén ismerik és kedvelik ezeket a csalitokat, s egyébiránt nem ijednek meg a saját árnyékuktól…”- hangsúlyozza.
Lelépő