Lelépő
Image default

Európa élvonalában a hazai sörkultúra

A sör rajongóinak legjobb európai úti céljairól állított össze toplistát a Weloveholidays utazási portál – adta hírül a turizmus.com.

Szigorú szempontok alapján keresik a sör szerelmeseinek legjobb úti céljait

A Weloveholidays utazási összeállított egy toplistát azokról az úti célokról, ahol a legjobb dolguk van a sörrajongóknak Európában. Ehhez olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a sörfőzdék száma, az exportált sörmennyiség, a sörgyártás volumene. Sokat nyomot a latba az egy főre eső sörfogyasztás, a sörkóstolások és sörfőzde-látogatások elérhetősége, valamint az ár is.

A portál szerint ezek így együtt jól visszaadják, hogy milyen sörkultúrával rendelkezik az adott ország.

Összesen harminckét országot vizsgáltak meg a fenti szempontok szerint, és ebből állították össze a top tízeses listát.

Az első helyet nem meglepő módon Németország szerezte meg,

ahol több mint ezerötszáz sörfőzde található. A sorban rögtön utána Csehország következik, ahol kiemelkedően magas, közel száznyolcvankét liter az egy főre eső sörfogyasztás, és ahol számos történelmi sörfőzdét talál az utazó. A harmadik helyezett pedig Hollandia, a Heineken és a Grolsch hazája lett.

Ebbe az elegáns társaságba került be Magyarország, a lista tizedik helyére. A turizmus.com emlékeztet, az ajánló szerint hazánkban számos egyedi sörfajtát és erősödő kézművessör-mozgalmat lehet találni, Budapest ikonikus romkocsmáiban pedig különleges, eklektikus környezetben lehet élvezni a helyi söröket.

Európa top 10 úti célja a sörrajongók számára:

  1. Németország
  2. Csehország
  3. Hollandia
  4. Egyesült Királyság
  5. Lengyelország
  6. Spanyolország
  7. Belgium
  8. Franciaország
  9. Románia
  10. Magyarország

Lelépő, forrás: Turizmus.com, fotók: Unsplash

Kapcsolódó