Lelépő
Image default

Tíz éves a Városmajor kedvenc helye – Öt ok, amiért kihagyhatatlan novemberben a Fióka

A 12. kerület legnagyobb kereszteződésében áll egy ikonikus épület. A régi posta filmes díszletnek is beillő téglafalú épület egyike azoknak a budai házaknak, amik valamiféle kényelmes, békebeli időbe repítenek minket vissza. Nem véletlen, hogy 2013-ban, tíz éve itt nyitott meg a Fióka.

A Fióka nem flancos, feszengős, sokkal inkább hamisítatlan „budai” hely lett az évek alatt. Ezt pedig nem csak a környék gasztróra éhes közönsége hálálja meg.

Barátságos, otthonos a Fióka

„2013-ban, egy zord, esős novemberi pénteken bontotta először szárnyait a mi Fiókánk” – mondja Gáti Gergely, az egyik tulajdonos. Hozzáteszi, teltek az évek, a betévedőkből törzsvendégek, az első randikból esküvők lettek.  A hely pedig sok kalandot és kihívást élt meg együtt szeretett vendégeikkel.

„A lelkesedés azóta is töretlenül visz minket előre, jó időben, rossz időben is csodás ételek, barátságos, otthonos terek várják a betérőket” – hangsúlyozza. A következő tíz évre pedig azt ígéri: a budai vendéglátás továbbra is szívügyük marad és

mindent megtesznek majd a folyamatos fejlődésért.

Kis tányérok, nagy ízek

Az élmények mellett az ételek megosztása került a középpontba az utóbbi időben. Andráskó Máté chef több mint egy éve építi a kistányéros (small plates- big taste) kreatív konyháját. Izgalmas, változatos ízeket pakol „kis tányérokra”, így kettesben, vagy akár többen is lehet egyszerre sok fogást kóstolni.

A kiforrott koncepcióval most igazán kerek lesz a tíz éves ünneplés.

Az évfordulóra egy sereg remek programmal és bulival készülnek. Egész novemberben kóstolók, kulturális események, meglepetés falatok és koktélok várják a betérőket.

TOP öt program, ami miatt kihagyhatatlan idén ősszel a Fióka

  1. Elstartol a Fióka tizedik őszi koktél kínálata – TÉLI ÁLOM, MEDICINE, FIÓKA FÉSZEK, JUHARKA, KONFETTI, BABY BIRD szerepel az itallapon
  2. Márton Napok: november 9-12. – Márton napi small platek, bor ajánlatok várják a vendégeket négy napon át
  3. Fióka Friday: november 17. – az 5. small plate-re a mindenki a Fóka vendége
  4. Fióka Sliders Party: november 25. szombat – Bohém szülinapi partit régi/új törzsvendégekkel, barátokkal és mindenkivel, aki a csapattal tartott az elmúlt tíz évben.
  5. RUM kóstoló: november 29. szerda @PREMIRUM X Fióka small plates

Lelépő, fotók: Fióka Facebook oldala

Kapcsolódó