Felkerült a világ gasztronómiai térképére a Pesti István séf által vezetett tatai Platán Gourmet étterem, amely a Michelin kalauzban első vidéki magyar étteremként kaphatta meg a rangos elismerést, ráadásul rögtön két csillagot.
Pesti István a turizmus.com-nak nyilatkozva elmondta, abban szinte biztosak voltak, hogy az ajánlott éttermek közé bekerül a Platán, de
a két csillag teljesen váratlanul érte, úgy véli, ez világszinten is különleges.
A páratlan siker pillérei
A séf hét éve dolgozik az étteremben és már akkor látta a lehetőséget benne, amikor még senki.
Pesti István a Platán Gourmet esetében komoly fegyverténynek tartja, hogy a saját kertjükben megtermelt alapanyagokból főzhetnek, a befőzés, a savanyítás, az aszalás és a szárítás is része az eszköztáruknak.
De persze a Platán gasztronómiai koncepciójának átalakulása is hozzá járult a sikerhez.
A csúcsétterem és a mögötte lévő „gyár”
„Az átalakulás nyomán 2020 nyarán megnyílt a fesztelenebb hangvételű Platán Bisztró, majd egy évvel később a csúcsgasztronómiai élményt kínáló Platán Gourmet. Emellett ott van a saját hotel, a pékség és a cégcsoport többi egysége” – magyarázza a séf a turizmus.com-nak adott interjújában, kiemelte, korábban is az volt a véleménye, hogy egy csúcsétterem mögé mindig kell egy „gyár”, ami lehetővé teszi a működését.
Úgy véli, az étterem két Michelin-csillagával okosan kell élni.
A Platán Gourmet-nak eddig kilencvennyolc százalékban magyar vendégei voltak, most számíthatnak arra, hogy Ausztriából, Szlovákiából vagy Európa távolabbi országaiból, esetleg a tengerentúlról is többen érkeznek majd. A minőségen nem kell változtatniuk, a színvonalat fenn kell tartaniuk, amihez lendületre és folyamatos inspirációra van szükségük.
(Forrás: turizmus.com, fotók: Platán)