Lelépő
Image default

Varázslatos premierrel zárja jubileumi évét a hatvanöt éves együttes

Májusban a Nemzeti Táncszínházban egy nagyszabású gálaműsor keretében ünnepelte fennállása hatvanötödik évfordulóját a Duna Művészegyüttes. A jubileumi évet lezárva, legújabb bemutatójukat ugyanitt viszik színpadra, november 18-án, A Duna balladái – Táncok és imák a Duna mentén címmel.

Az Együttes célkitűzése megalapítása óta ugyanaz:

élni a hagyománnyal, a nézők minden érzékszervére hatni, költészetet alkotni a néptáncból és szellemileg is megmozgatni a közönséget. 

A májusban megvalósuló jubileumi gálaműsorban méltó módon emlékeztek meg azokra, akik életet, nevet, saját identitást, jól felismerhető művészi arculatot,

senki mással össze nem téveszthető egyéniséget adtak az Együttesnek.

A hatvanötödik jubileumi évük végére egy különleges premierrel készülnek, hiszen őszi bemutatójuk a Duna menti népek táncait viszi a Nemzeti Táncszínház színpadára. A november 18-i előadás a jubileumi évet lezáró bemutató lesz, melynek címe

– A Duna balladái – egyfajta romantikus költőiségre utal, de a ballada szó eredeti jelentésére, a táncra is. 

A Duna-menti népek táncaiból és zenéiből merítkezve, énekkel és tánccal elevenednek majd meg

a dunai ember életérzései, a nagy folyamhoz kötődő rítusai.

A produkció tánc- és látványbéli gazdagsága, valamint a színpadkép is egyedi és különleges lesz, hiszen a Duna-menti tájegységek táncai, illetve a hatalmas folyamot és az aköré épülő szokásrendszereket egyedülálló tánc- és díszletelemekkel jelenítik majd meg a színpadon.

lelépő.hu, fotók: Duna Művészegyüttes

Kapcsolódó