A napokban bukkant fel egy rózsás gödény, más néven rózsás pelikán a Kis-Sárrétten – adta hírül a Körös-Maros Nemzeti Park. A madárról egy fényképet is sikerült készítenie Rácz Szabolcsnak.
Húsz éve nem járt pelikán a Kis-Sárréten
„Utoljára pont húsz évvel ezelőtt, 2004-ben sikerült megfigyelni a Kis-Sárréten a hazánkban már csak ritka kóborlóként előforduló, nagytestű madarat” – írja weboldalán a Körös-Maros Nemzeti Park. Kiemelik, ezúttal azonban a megfigyelési hely is szokatlan volt. Nem a vízen, hanem a Biharugrai-halastavak közelében,
egy szántóföldön figyelte meg és fotózta le mobiltelefonjával egy munkáját végző traktoros.

A beszámoló szerint a pelikán közelében tizenegy fehér gólya is sétálgatott, így valószínű, hogy kóborlása során csatlakozott a költőhelyeik felé vonuló madarakhoz.
Ritka kóborló hazánkban
A rózsás gödény, közeli rokonával, a borzas gödénnyel együtt a XIX. század közepéig még költött hazánkban. A folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása véget vetett azonban ennek, azóta csak alkalmilag látogatnak el hozzánk.
„Azt, hogy a múltban nagyobb számban is jelen volt a faj, az is jelzi, hogy két térségbeli település, Biharugra és Sarkad címerét is díszíti a pelikán” – magyarázza a Körös-Maros Nemzeti Park.

Rámutatnak, mindkét faj Délkelet-Európától Közép-Ázsiáig fészkel, szigetszerűen, az arra alkalmas kiterjedt mocsarakban és folyótorkolatokban. Fő tápláléka a hal, de ritkasága miatt nem okoz gazdasági kárt, kíméletet érdemel. Borzas gödényt 1997-ben és 2013-ban figyeltek meg a Biharugrai-halastavakon.
Lelépő, fotó: Körös-Maros Nemzeti Park, Rácz Szabolcs

