Régészek bukkantak rá az Árpád-kori remeteségre, ami a legkorábbi pálos kolostor hazánkban.
Ez azt jelenti, hogy sikeresen azonosították a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Intézetének szakemberei önkéntesek segítségével a sokat keresett Insula Pilup Sanctae Helenae templomát és magát a remeteséget Taliándörögd határában.
A legkorábbi, még tatárjárás előtti Árpád-kori remeteség került elő, érintetlen, zárt egységként vizsgálható lelőhelyként és kolostortájként, közelebb jutva a rend korai történetének alaposabb megismeréséhez – áll múzeum pénteki közleményében.
Hosszú ideje keresték a remeteséget, eddig sikertelenül
A pálos szerzetesrend első, és megalakulása szempontjából legfontosabb dokumentuma Pál veszprémi püspök 1263-ban folytatott látogatása. Ennek nyomán született egy levél, amiben felsorolta a rendhez kapcsolódni kívánó remeteségeket, és azok vagyonát.
Ebben az első helyen az Insula Pilup Sanctae Helenae szerepel, aminek az azonosítása a kutatók több nemzedékének adta fel a leckét. A hivatali elírás miatt lineáris módon lehetetlen volt megtalálni ezt a remeteséget, ezért
a kutatók is retrospektív módon azonosították.
„Vagyis találtunk egy helyszínt, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy tökéletesen ráillik a leírás minden eleme, és van hitelesítő leletanyag is” – idézi a közlemény Papp Attilát, a Nemzeti Régészeti Intézet ásatásvezető régészét.
Jól láthatóvá váltak a maradványok
Az idén tavasszal indult kutatást a Veszprém vármegyei önkéntes, Sütő Krisztián kezdeményezte. Ő volt az, aki talált egy 1827-es térképet, amelyen
a Rudera St. Helena felirat szerepelt a hely megnevezéseként.
A középkori falvakra és templomokra specializálódott kollégájával, Kaszás Zsolttal megkeresték a területet, fotóanyagot készítettek. Ezt követően értesítették Papp Attilát. Innentől már a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének vezetése alatt folyt a kutatás.
Az eredményes terepbejárás és műszeres kutatás után a területet megtisztították. Ennek köszönhetően jól láthatóvá váltak a templomépület saját omladéka alatt lévő maradványai, valamint látható részként az északi fal mintegy hetven centiméter magas falmaradványa. A geofizikai mérések szerint egy kis méretű, az Árpád-kori templomokhoz hasonló nagyságú épülethez tartozott.
Ennek az omladéka a helyszínen maradt, nem szóródott szét, alapozása feltehetően szintén érintetlen.
Hamarosan elkezdődhet a kolostor feltárása
A templomot a felszíni adatgyűjtés szerint zsindelytető fedhette, a területét valószínűleg fakerítés övezte. Erre utal az omladék megállása a meredély felett egy vonalban, amelynek alsó vonalában sorban kerültek elő az ehhez tartozó szögek. Előkerült egy két részre tört gótikus kulcs is a földhíd szigeti bekötésénél, ahol feltehetően a terület bejárata lehetett.
A helyszín ismeretében értelmet nyert az insula kifejezés is.
Az apró kiemelkedést, ahol a templom állt, három oldalról víz vette körül, tulajdonképpen egy mesterséges földhíddal elérhetővé tett, szó szerinti értelemben vett sziget volt.
A kutatók azonosították annak a remeteség helyét is, ahol feltehetően a remeték laktak. A helyszűke miatt legfeljebb ketten, hárman lehettek egyszerre a szigeten. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a későbbiekben, a pálos rend virágzása idején miért hagyták el ahelyett, hogy átalakították volna. Egyszerűen nem volt hová bővíteni.
Az emléküket a helynévi anyag megőrizte, hiszen a mellette folyó patakot Ilonakúti ároknak, a medret és magát a forrást Ilonaházinak nevezik. Az ide vezető erdei út mellett pedig egy Barát-fa-tető elnevezésű terület húzódik.
A templommaradvány és a remeteség feltárására a tervek szerint a közeljövőben kerülhet sor.
Lelépő, fotók: Magyar Nemzeti Múzeum