Az év legrövidebb éjszakájához kötődő Szent Iván-éj világszerte a fény és a nyár ünnepe. Ez az időszak évszázadok óta a megtisztulás, a szerelem, a termékenység
Csökken a Korond-patak sótartalma, miután a hatóságok kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza
A természet vad szépségeiről híres Izlandot 2025-ben is a világ legbiztonságosabb országának választották. Ez derül ki a HelloSafe friss éves jelentéséből. Nem kell azonban nekünk
A balatoni nyár továbbra is verhetetlen – de nem feltétlenül kell vagyonokat költenünk rá. Az árak ugyan emelkedtek, ám néhány tudatos döntéssel, előrelátó tervezéssel és
Kosgei Noémi, a Lelépő hivatalos Facebook csoportjának egyik tagja készített meseszép fotókat kirándulás közben a csákvári Lőportoronyról, ami a maga nemében nem csak hazánkban, de
Kirándulás gyerekkel – nem csak felejthetetlen élmény, de sokszor igazi logisztikai bravúr is. Ha azonban tudatosan, egy lista alapján pakoljuk össze a túrazsákot, a felkészülés
Az építészet és a városkép szerves részeit jelentik a víztornyok, melyek nemcsak impozáns építmények, de funkciójuk tekintetében is igazán értékesek. A hatalmas építmények gyakran a
Történelmi csoportok a középkori életet, a várháborúkat, a janicsárok életét idézik meg, a látogatók kipróbálhatják a régmúlt mesterségeket, készíthetnek marcipánt vagy címeres pajzsokat is a
Budapest vezette a tavaszi belföldi úti célok toplistáját a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Régiós összesítésben Észak-Alföld, a hónapok közül pedig május volt a legnépszerűbb. A
Különleges szabadtéri tárlaton kel ismét életre a múlt század eleji nagyvárosi nyarak hangulata a megújuló Budavári Palotanegyedben. Korabeli plakátok idézik vissza a szecesszió és az