Két napra LEGO-kockák lepik el a pécsi Cella Septichora Látogatóközpontot: október 9-én és 10-én közösségi építés keretében készül el a Péter-Pál sírkamra híres falfestményének több mint öt négyzetméteres másolata. A monumentális mozaikhoz 80 ezer kockát használnak fel, az építésbe pedig a látogatók is bekapcsolódhatnak.
Különleges formában elevenedik meg Pécs római kori múltja az UNESCO világörökségi helyszínén. A résztvevők kockáról kockára rakják össze a 4. századi Péter-Pál sírkamra falfestményét, a munka végére pedig egy mintegy 2×2,5 méteres LEGO-mozaik áll össze. A közös építést a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium „tekerd!” csoportja valósítja meg, amely korábban Munkácsy Mihály Ecce Homo című festményét is elkészítette LEGO-mozaikként.
A program október 9-én és 10-én 10 és 18 óra között várja a látogatókat. Az iskolai csoportok számára meghirdetett idősávok már beteltek, családok, baráti társaságok és egyéni látogatók azonban mindkét napon csatlakozhatnak az építéshez. A 2000 forintos belépő a közös építés mellett a Cella Septichora teljes látogatását is tartalmazza, hatéves kor alatt pedig ingyenes a belépés. Az elkészült alkotást november 1-jéig lehet majd megnézni a látogatóközpontban.
A kezdeményezésnek jótékonysági célja is van. A rendezvény után az építéshez használt valamennyi LEGO-kockát hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó intézmények kapják meg.
„Célunk, hogy a közös építés örömét minél több családhoz és gyerekhez eljuttassuk” – mondta Hummel Márk, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője, aki szerint a program egyszerre kapcsolja össze a történelmet, a játékot és a társadalmi szerepvállalást.
Lelépő


