Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet szerint ez az időszak különös figyelmet követel meg az autósoktól. Az őzek ugyanis ilyenkor sokkal többet mozognak, mint az év más időszakaiban, közutakon is gyakrabban jelenhetnek meg, ami jelentősen fokozza a balesetveszélyt.
Magyarország őzállományát 379 ezer egyedre becsülik, és minden régióban találkozhatunk ezzel a vadfajjal. Párzás idején – amelyet a vadásznyelv üzekedésnek hív – az egymást kergető őzek aktívabbak, figyelmetlenebbek,
akár fényes nappal is kiszaladhatnak az útra.

Nem véletlen, hogy a csaknem hétezerötszáz nagyvadelütés során több mint ötezernyolcszáz esetben (78%) őzet gázolnak el, jelentős részüket pontosan ebben az időszakban.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadgazdálkodást folytató szervezetek érdekképviselete, azt kéri az autósoktól:
a szokásosnál is óvatosabban vezessenek a következő hetekben.

A balesetek jelentős része megelőzhető, ha a vezetők észben tartják az alábbiakat:
- Ne csak a vadveszély-táblával jelzett útszakaszon vezessenek fokozott figyelemmel az üzekedés ideje alatt!
- A rosszul belátható útszakaszokon illetve rossz látási viszonyok mellett lassítsanak!
Ha látják, hogy őz szaladt át előttük, mindenképp számítsanak rá, hogy másik is követi! Lassítsanak, esetleg dudáljanak! - Amennyiben elkerülhetetlen, hogy elüssék az állatot, vészfékezzenek, ne rántsák el a kormányt! Ha átsodródnak a szembe lévő sávba, vagy letérnek az útról, abból még komolyabb baleset származhat.

A vadelütés közúti balesetnek minősül, így ha bekövetkezik, mindenképpen rendőrt kell hívni! Bármilyen további ügyintézés alapja a rendőrségi jegyzőkönyv lehet. Az adott területen gazdálkodó vadászatra jogosult szervezetet – jellemzően vadásztársaságot – szintén értesíteni kell, erről általában ugyancsak a rendőrség gondoskodik.
Az őzek mellett a túrahelyek közelében élő medvék is veszélyt jelentenek. Te tudod, mit tegyél, ha összefutsz a Bükkben Mihállyal, a medvével? Van hozzá egy kisokosunk.
Te tudod, mit tegyél, ha összefutsz a Bükkben Mihállyal, a medvével?
Lelépő, fotók: Unsplash

