Páratlan élményben lehet része azoknak, akik ezen a hétvégén Tamásit veszik célba. Egy olyan természeti területen lehet teljesítménytúrázni, amely egyébként természetvédelmi okok miatt elérhetetlen a turisták számára. A cél az Obiródi tavak felfedezése.
Egyszeri és megismételhetetlen teljesítménytúrára hívnak az Obiródi tavakhoz
2024. június 15-én a tamási DámPont Látogatóközpont a Gyulaj Zrt-vel közösen egy különleges teljesítménytúrát hirdet. A túra olyan érzékeny területeken halad át, amely az év többi szakában el van zárva a turisták elől. Éppen ezért a résztvevők
a túra során sem térhetnek le természetvédelmi okok miatt az Obiródra vezető útról.
Három távon lehet elindulni: 10 km-es, 15 km-es és 20 km-es távra lehet nevezni, reggel 7 órától indulhatnak az Obiródi tavakhoz a résztvevők. A távok felénél frissítőpont várja a túrázókat. A túra végső célba érkezési ideje 17 óra.
A program exkluzivitása miatt csak a Gyulaj Zrt által meghatározott létszámkereten belül tudnak regisztrációt fogadni a szervezők, éppen ezért javasolt az előzetes regisztráció.
A program a DámPont Látogatóközponttól indul és oda is ér vissza, így a túra résztvevői a látogatóközpont június 1-jén nyílt új kiállítását is megnézhetik a túra zárásaként.
Ezt olvastad már?
A Tamási és környéke nemcsak az Obiródi tavak, a gímszarvasok bőgése vagy a dámszarvasok barcogása miatt kedvelt kiránulóhely. Páratlan élményt nyújtó gyalogos és kerékpáros túralehetőségek is várnak zseniális kilátókkal. Ebben a cikkünkben ezeket gyűjtöttük össze.
Hét kevésbé ismert hely, amit a Kilátók Hétvégéjén látnod kell
Lelépő, fotó: Gőbölös Péter, Gyulaj Zrt.