Átadták a Storno-ház, a Fabricius-ház, a Tábornok-ház és a Tűztorony összekapcsolásával kialakított Múzeumnegyedet Sopronban kedden. A beruházás a Modern városok program részeként valósult meg több mint hárommilliárd forintból.
A Soproni Múzeum tájékoztatása szerint a látogatók a Tábornok-ház fedett belső udvarából indulva fedezhetik fel az összekötött épületeket. A Múzeumnegyed kiállításai több ponton kapcsolódnak egymáshoz,
láncolatot alkotva tárják fel a város múltját.
A Fabricius-ház 17. és 18. századi polgári lakáskultúrát bemutató Otthon a városban című tárlata egy 19. századi egységgel bővült, emellett megújultak a már meglévő termek is, köztük az ókori kőtár.
A Storno-család historizáló művészlakása és a múzeum állandó helytörténeti kiállítása szintén látogatható. A Mesebeli história – Mátyás király a népmesékben és a történetírásban című új kiállítás
egyszerre állít emléket Mátyás királynak és emlékezik meg a mesék Mátyás királyáról.
A középkori Lakótorony, fényfestett, filmre írt, animált, érinthető kellékekkel és eszközökkel újult meg, az újkori kőtár Vándorszobrok című kiállítása pedig Sopron 17. és 18. századi kőszobrászainak és kőfaragóinak munkáiból ad válogatást.
Modern arculatot kapott a múzeumi könyvtár, a Storno-műemlékkönyvtár számára pedig könyvtárpedagógiai foglalkozások megtartására alkalmas teret alakítottak ki. Mindezek mellett
ismét látogatható a Fabricius-házban a Galéria, a Storno-konyha és a Várfalkert.
Vadonatúj arculatot és formát kapott Mád központjában az egykori tűzoltóépület. Egy GINOP-os pályázatnak köszönhetően a Tokaji borvidék világörökségi értékeit bemutató turisztikai és kulturális látogatóközpont valósult meg jelentős állami támogatásból. De a magyar turisztikai attrakciók is taroltak a világ legjobb ingatlanfejesztéseinek versenyén. A magyar ingatlanfejlesztések öt ezüstéremmel ismét a világ legjobbjai között szerepeltek az idei FIABCI World Prix d’Excellence elnevezésű, a Wall Street Journal által támogatott megmérettetésen.
Lelépő, fotók: Barcza Attila